Mint arról lapunk is beszámolt, ma indul vissza a Földre Kapu Tibor. A visszatérés két lépcsőben történik, a történelmi pillanatot pedig közvetíteni fogják.

Fotó: MTI

Mint arról lapunk is beszámolt, ma indul vissza a Földre Kapu Tibor. A visszatérés két lépcsőben történik, a történelmi pillanatot pedig közvetíteni fogják.

A mai napon két fontos mozzanata lesz az űrhajósok visszatérésének. Előbb a zsilipzárásra kerül sor, ez az a pont, amikor Kapu Tibor és az Axiom–4 legénysége végleg elbúcsúzik az ISS-től, ezután indul meg a Crew Dragon leválása. A leválásra várhatóan 13.05-kor kerül sor.
Bár a leválás már hétfőn megtörténik, a tényleges visszatérés a Földre kedden zajlik le, várhatóan dél körül.
Ez lesz az Axiom–4 küldetés leglátványosabb szakasza, amikor belépnek a Föld légkörébe, majd landolnak.
Kapu Tibor Farkas Bertalan után a második magyar, aki eljutott a világűrbe, és az első, aki a XXI. század technológiai környezetében végezhetett tudományos kísérleteket a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. A Hunor program célja, hogy Magyarország tartós szereplője legyen az európai és globális űrkutatásnak.
Borítókép: Kapu Tibor magyar űrhajós (Fotó: MTI)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!