Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője felszólalásában kitért rá, hogy nem a mostani Pfizer-botrány az Európai Bizottság és Von der Leyen legnagyobb botránya, mivel nem telik el uniós csúcs anélkül, hogy ne erőltetnék Ukrajna gyorsított európai uniós tagságát.

Azt szeretném kérdezni önöktől, hogy mikor hajlandók végre beszélni ennek gazdasági következményeiről, amelyek már most becsapódnak. A Bizottság múlt héten megállapodást kötött Kijevvel, amely alapján jobban megnyitják a kapukat az ukrán mezőgazdasági termékek előtt. Ezek szerint senkit nem érdekel, hogy egy hasonló lépés milyen károkat okozott 2022-ben
– szegezte a kérdést az EP-képviselőknek Dömötör. Ezután kitért arra is, hogy a 2004-ben csatlakozó államoknak a tagság után évekig kellett várniuk arra, hogy ugyanezt az elbánást megkapják. Ukrajna pedig már jóval az uniós tagság előtt megkapja – miért? A politikus kitért a Politico elemzésére is, miszerint 20 százalékkal akarják csökkenteni az agrártámogatásokat a következő költségvetési időszakban.
Ők nem írják, de mindannyian tudjuk, hogy azért, hogy helyet csináljanak a bővítés költségeinek. Na és kitől fogják elvenni az ehhez szükséges pénzeket?
– tette fel a kérdést.
A gazdáktól, a családoktól és a vállalkozásoktól.
Így nem a Pfizer-balhé a bizottság legnagyobb botránya, hanem az, hogy egy olyan politikát folytatnak, amely tönkrevágja Európa gazdaságát. A politikus azzal zárta mondanivalóját, hogy senki ne várja azt, hogy ezeket a terveket szó nélkül hagyják majd megvalósítani.