A kiszáradt Duna okozta krízisekre nincs EU-s válasz, a pénzen veszekednek a tagállamok + galéria

Katasztrofális szintre süllyedt a Duna vízállása az elmúlt hetekben, ami azonnali, kétségbeesett válságintézkedésekre kényszerítette a folyó menti kormányokat. Miközben Magyarországon uszályok szándékos elsüllyesztésével és mederküszöb építésével próbálták biztosítani a Paksi Atomerőmű hűtővíz-ellátását, a román hatóságok már robbantásokat is bevetettek a Cernavoda-i nukleáris létesítmény megmentésére. A kontinens második leghosszabb vízi útja a klímaváltozás miatt végveszélybe került.

Fotó: Mirkó István

Brüsszel tehetetlen

Bár a Duna hét uniós tagállamon folyik keresztül, Európának a mai napig nincs egyetlen olyan egységes, kötelező érvényű jogszabálya vagy politikai kerete, amely kezelni tudná a vízkorlátozásokat és a katasztrofális aszályokat. A felelősség teljesen megoszlik a nemzeti kormányok és a helyi vízügyi hatóságok között.

Bár léteznek olyan nemzetközi szervezetek, mint a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság, ezek a szervek legfeljebb a monitorozásban és az adatok megosztásában tudnak együttműködni. A döntéseket és a drasztikus fizikai beavatkozásokat minden ország a saját nemzeti hatáskörén belül hozza meg – gyakran közvetlenül károsítva a szomszédos államokat.

Dimiter Kumanov, a Balkanka nevű bolgár környezetvédő civil szervezet vezetője nyíltan ki is kelt a folyamat ellen. Véleménye szerint a Duna menti országok jelenleg azt tesznek, amit akarnak, a következményeket, például a drasztikusan romló ivóvízminőséget és a folyó teljes elapadását pedig a láncolat végén álló Bulgária és annak lakossága fizeti meg.

Elavultak az EU-s irányelvek, ezek nem mentik meg a Dunát

Bár az Európai Unió egy kerettervben elvileg előírja, hogy a tagállamoknak kötelező lenne összehangolniuk a vízgazdálkodást és megvédeniük a határokon átnyúló folyókat, a gyakorlatban az uniós szabályozás elavultnak bizonyul. Tavaly ugyan az Európai Bizottság bemutatott egy komolyabb Vízreziliencia Stratégiát, ám az ebben szereplő 50 intézkedés és aszálykezelési útmutató mindössze önkéntes alapú a tagállamok számára, semmiféle szankciót nem von maga után, ha valaki figyelmen kívül hagyja őket.

A tudósok és zöld csoportok egyre hangosabban követelnek egy minden tagállam számára kötelező érvényű uniós tervet, amely a 2022-es történelmi szárazság óta várat magára. A helyzet ironikus módon még rosszabbá is válhat:

Brüsszel jelenleg a bürokrácia csökkentésére és az ipar támogatására hivatkozva a meglévő vízvédelmi szabályok enyhítését tervezi, hogy megkönnyítse a bányászatot, ami a környezetvédők szerint végleg megpecsételheti a kiszáradó európai tájak sorsát.

Jessika Roswall, az EU környezetvédelmi biztosa a Politico hírportálnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy feltétlenül fokozni kell a készültséget minden szinten, és felül kell vizsgálni, hogy a jelenlegi uniós jogszabályok alkalmasak-e a klímaváltozás elleni küzdelemre. A folyó mentén élők számára azonban a diplomáciai ígéretek már keveset jelentenek: ha az őszi esőzések elmaradnak, és Európa nem képes közös, határokon átnyúló vízmegtartó stratégiát kidolgozni, a Duna menti gazdasági és ökológiai dominósor menthetetlenül össze fog dőlni.

A megoldás azonban közel sem az egységesítés, erre az átlagos polgárok és a jogi szakértők is rámutattak az elmúlt hetekben.

Úgy vélik, elegendő lenne az is, ha kötelezővé tennének bizonyos dolgokat a tagállamok számára, a mulasztás pedig súlyos büntetéssel járna.

Ki állja a számlát?

A Politico egyébként felhívta a figyelmet a krízis mögött meghúzódó legsúlyosabb gazdasági konfliktusra is: a határokon átnyúló vízpolitika finanszírozásának kérdésére. Az Európai Unióban jelenleg ádáz vita folyik arról, hogyan és miből kellene finanszírozni a folyók revitalizációját és a gátak átépítését. Miközben az Európai Bizottság szeretné, ha a tagállamok a saját nemzeti helyreállítási alapjaikból és kohéziós pénzeikből különítenének el hatalmas összegeket a klímaadaptációra, a Duna menti országok jelentős része – a megugró védelmi kiadásokra és az inflációra hivatkozva – egy elkülönített, közvetlen uniós alap létrehozását követeli.

A pénzügyi dilemma másik oldala az ipari lobbi és a környezetvédelmi célok ütközése.

Brüsszelben komoly nyomás nehezedik a döntéshozókra, hogy a fenntarthatósági alapokból ne csak a természetvédelmi civil szervezeteket, hanem a folyóparti nehézipari és energetikai óriásvállalatokat is támogassák, hogy azok át tudjanak állni a kevesebb vizet igénylő technológiákra. 

Amíg ez a költségvetési kötélhúzás tart, addig a Duna menti infrastruktúra modernizációja áll, és a tagállamok továbbra is csak a saját, puszta túlélésre játszó és a szomszédaikat károsító nemzeti forrásaikból fognak tüzet oltani.