Bóka János: Három kérdés határozza meg az uniós vitákat Koppenhágában
A tanácskozáson a bővítés, a jogállamiság és a belső reformok kérdései kerültek napirendre.
A tanácskozáson a bővítés, a jogállamiság és a belső reformok kérdései kerültek napirendre.

A miniszterelnök közösségi oldalán tett közzé bejegyzést az uniós csúcstalálkozó után.

Donald Trump hivatalba lépésével végre jó esély nyílik a béketeremtésre.

Jörgensen elmondta, hogy a befektetők túl gyakran rövid távú nyereségre törekednek, nem pedig a társadalom hosszú távú jólétére.

Már szinte az összes környező országban magasabb volt februárban az infláció, mint Magyarországon.

Minderről a Die Weltnek nyilatkozott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

Az ukrajnai háború tükrében Magyarország semmiképp nem szeretné, ha déli irányból is hasonló típusú biztonsági kihívásokkal kellene szembenéznie a következő években.

Már a nemzetközi balliberális sajtó egyik zászlóshajójának sincs ínyére Brüsszel folyamatos erősödése.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek az uniós vezetők szoknyája mögé bújva terjesztik az álhíreket – jelentette ki a tárcavezető.

A következő írás indulatból született. Van úgy, hogy az ember egy komolyabb sokk hatására agymenést kap.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki eddig lemaradt az utalványról, kérheti az ismételt kézbesítést.

A Partizán riportere a Békemeneten kérdezte Menczer Tamást.

Több mint negyven percet kellett várni a segítségre.

Az uniós csúcson kiderült, amit már eddig is tudtunk, hogy elfogyott a pénz, rosszul teljesít az Európai Unió, ezért energiaáremeléseket lengettek be, amely több ország vezetőjét is nagyon rosszul érintett.

Avagy migránsluxus az óceánon.

Idén két politikus veheti át a díjat.

A korábbi miniszterelnök szerint országának van egy különleges fegyvere, amellyel segíthetné Ukrajnát.

Az előző idény legjobb játékosának választott Shai Gilgeous-Alexander újabb fantasztikus teljesítményt tett le az asztalra.

Hungary’s foreign minister held talks in the United States.

A Liverpool edzője a sérültekről is beszélt a pénteki sajtótájékoztatón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.