A magyar kormány nem a nemzetközi sajtónak akar megfelelni

A koronavírus-járvány megfékezésére a rendkívüli jogrend idején hozott és a parlament által jóváhagyott magyarországi intézkedések kiállták minden nemzetközi jogrendszer próbáját, és semmilyen módon nem voltak károsak az emberi és szabadságjogok szempontjából – emelte ki Szijjártó Péter Strasbourgban az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden.

Forrás: MTI2020. 09. 22. 14:24
SZIJJÁRTÓ Péter
Strasbourg, 2020. szeptember 22. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Róbert Spanó, az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) elnöke Strasbourgban 2020. szeptember 22-én. MTI/KKM/Király Márton Fotó: KKM/Király Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A külgazdasági és külügyminiszter az Európa Tanács vezetőivel folytatott tanácskozását követően közölte: a járvány első hulláma idején Magyarországnak példátlan támadásokkal kellett szembenéznie a nemzetközi intézmények vagy más uniós tagországok részéről.

– A támadások mindegyikről bebizonyosodott, hogy hazugságon alapultak, tisztességtelenek és sportszerűtlenek voltak – közölte. Kijelentette: elvárható, hogy a nemzetközi szervezetek segítsék a védekezés sikerességét, és ha segíteni nem tudják, legalább ne támadják azokat az országokat, amelyek rendkívüli intézkedéseket hoznak saját polgáraik és gazdaságuk megvédéséért a koronavírus-járvány második hullámának idején. – Magyarország arra szólítja fel a nemzetközi intézményeket, hogy a járvány második hulláma idején tekintsenek el az ilyen támadásoktól – mondta Szijjártó Péter.

– Elvárásunk egyértelmű: a nemzetközi szervezetek ragaszkodjanak a tényekhez, és ne engedjenek politikai támadásoknak – fogalmazott.

– A magyar kormány nem a nemzetközi szervezeteknek vagy a nemzetközi sajtónak akar megfelelni. Magyarország a következő hetekben és hónapokban is a magyar emberek életének, egészségének és munkahelyeinek védelmén, az ország működőképességének megőrzésén fog dolgozni függetlenül attól, hogy annak milyen visszhangja lesz egyes nemzetközi szervezetekben – húzta alá.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta azt is, hogy az Európa Tanács elnökségét a jövő év májusa és novembere között betöltő Magyarország három fő, különösen érzékeny témakörre fog összpontosítani. Ezek között a nemzeti kisebbségek, a keresztény közösségek, valamint a családok és a gyermekek védelme szerepel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.