Az elektronikai hadviselésre fektetett hangsúly az új Gripen esetében jelentős gondolkodásbeli különbségre is rámutat a nagyhatalmakhoz (elsősorban az amerikaiakhoz) képest, melyek teljesen új, és rendkívül drága lopakodó kialakítású repülőgépekkel (F-22, F-35, B-21) képzelik el a légi hadviselés jövőjét. A svédek ezzel szemben a „kiegyensúlyozott dizájnban” hisznek, ahol egyik terület sem élvez prioritást a másikkal szemben, s közben nem tévesztik szem elől azt sem, hogy ha az új gépek beszerzése és fenntartása túl drága, akkor azt az országok nem engedhetik meg maguknak.
A legfontosabb technológiai érv a Saab kezében, hogy míg a lopakodó kialakításon (formán, szerkezeti anyagokon) egy repülőgép 30-40 éves élettartama alatt nem lehet javítani, addig a fedélzeti elektronikát, szenzorokat könnyedén lehet (a fentiek szerint pláne) korszerűsíteni, amivel az egyre messzebbről képes lesz a lopakodó gépek észlelésére is. A JAS 39E változat fejlesztésének ráadásul nem elhanyagolható szempontja, hogy az új technológiákat jelentős részben be lehet vezeti az eddig elkészült, úgynevezett C/D változatú gépekbe is, megnövelve azok szolgálatban tarthatóságának időtartamát.
Idehaza a honvédség és a Honvédelmi Minisztérium (HM) figyelmét láthatóan már az is lefoglalja, hogy illetményemeléssel próbálja megtartani a Gripenek személyzetét, az aktuális feladatokhoz elégséges repülési időt biztosít, illetve pótolja a tavaly összetört két vadászgépet. A korszerűsítésről nem esik sok szó, már csak azért sem, mert a legdrágább fegyverzeti programként sokan a Gripeneket hibáztatják a szárazföldi haderő fejlesztésének elmaradásáért. Ráadásul tavaly óta minden magas technológiát alkalmazó, összetett fegyvernem fejlesztési kilátásai romlottak, mivel a kormány a migránsválság kezelése érdekében jól láthatóan a honvédség határőrizeti-belbiztonsági irányváltásában érdekelt. Erre a feladatra márpedig lövészek, gyalogoskatonák kellenek, és nem vadászgépek.
