Egy évvel elhalasztják a dubaji világkiállítást

Egy évvel elhalasztják a dubaji világkiállítást a koronavírus-járvány miatt. A Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) hétfőn jelentette be, hogy az új időpont szerint az erre az évre tervezett expó 2021. október 1-jén nyílik meg.

Forrás: MTI2020. 05. 04. 20:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az emírség dollármilliárdokat szánt az Expo 2020 megrendezésére, hogy lendületbe hozza gazdaságát. A világjárvány kitörése miatt azonban márciusban arra tett javaslatot, hogy jövőre halaszthassa a rendezvényt. A résztvevő országok sem tudtak megfelelően felkészülni a rendezvényre.

A párizsi székhelyű Nemzetközi Kiállítási Iroda hétfőn bejelentette, hogy a jelenleg is zajló szavazás során – melynek hivatalos végeredményét május végén teszik közzé – az országok kétharmada már beleegyezett az egyéves halasztásba, így annak nem lesz akadálya. A BIE végrehajtó bizottsága már áprilisban támogatásáról biztosította a halasztást.

A javasolt halasztás szerint az expót 2021. október 1. és 2022. március 31. között rendezik meg Dubajban.

A sejkség 2014-ben nyerte el a 2020-as világkiállítás megrendezésének jogát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.