Ezúttal a szír házelnök kérte belátásra az Egyesült Államokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szíriai házelnök az amerikai csapás elleni fellépésre kérte az amerikai kongresszust.

PR
2013. 09. 06. 15:00

A szíriai hatóságok pénteken bejelentették az állami televízióban, hogy mostantól minden egyes Szíriában harcoló külföldi „terrorista” átadásáért 2500 dollárnak (570 ezer forint) megfelelő jutalmat fizetnek. Ezentúl 1000 dolláros (228 ezer forint) pénzjutalmat kapnak azok is, akik információkat adnak a külföldi „terroristák” hollétéről.

A múlt hét közepén még úgy tűnt, hogy egy Szíria elleni csapás csak napok kérdése, azóta azonban a brit parlament elutasította a katonai fellépést, Barack Obama amerikai elnök pedig kongresszusi szavazást rendelt el az ügyben.

Az Európai Unió védelmi miniszterei pénteken egyetértettek abban, hogy augusztus 21-én vegyi fegyvereket vetettek be Szíriában, s „számos jel” mutat arra, hogy a támadásért a Bassár el-Aszad vezette kormányerők a felelősek – jelentette az AFP a litván védelmi miniszterre hivatkozva. Az összes védelmi miniszter elismerte a gáztámadás tényét, valamint egyetértettek abban is, hogy az elkövetőknek vállalniuk kell tettükért a felelősséget – nyilatkozta a sajtónak Juozas Olekas.

Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium (HM) helyettes államtitkára azt mondta: bár a kétnapos tanácskozáson egyes védelmi miniszterek óvatosabbak voltak abban a tekintetben, hogy mi legyen a Nyugat reakciója, a többség azon az állásponton volt, hogy a „bűncselekmény” nem maradhat büntetlenül.

A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy megerősítette Magyarország álláspontját, amelyet Martonyi János külügyminiszter pár nappal korábban ismertetett: Budapest a leghatározottabban elítéli az augusztus 21-ei, csaknem másfél ezer halálos áldozatot követelő szíriai vegyifegyver-támadást; a magyar kormány továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri a szíriai válságot, különös tekintettel a keresztény közösségek helyzetére, a további lépésekről pedig folyamatosan konzultál európai és atlanti szövetségeseivel.

Oroszország hivatalos kérést nyújtott be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ), hogy mérje föl annak következményeit, ha rakétatalálat érne egy kis atomreaktort Damaszkusz közelében – jelentette be pénteken a bécsi központú ENSZ-ügynökség. „Megerősíthetem, hogy a NAÜ hivatalos kérelmet kapott az Orosz Föderációtól. Az ügynökség fontolóra veszi a fölvetett kérdéseket” – tájékoztatott e-mailben Gill Tudor szóvivő, további részleteket nem közölve.

Moszkva szerdán arra figyelmeztetett, hogy katasztrofális következményekkel járna, ha a kilátásba helyezett, Szíria elleni csapásban rakétatalálat érné a Damaszkusz melletti kutatóreaktort. Az orosz külügyminisztérium utalt arra, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozást mérlegel, amellyel Szíria kormányát akarja megbüntetni egy állítólagos gáztámadás miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.