Szíriai katonai csapás: Obama nagyon biztos a dolgában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kongresszus támogatása esetén az iraki vagy afganisztáni katonai fellépéssel ellentétben Amerika szárazföldi alakulatok bevetése nélkül indítana támadást Szíria ellen.

NT
2013. 09. 03. 16:45

A Szíria elleni katonai csapás támogatására szólította fel kedden párttársait John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke. Boehner azután nyilatkozott így, hogy Nancy Pelosi, a szövetségi alsóház demokrata kisebbségének vezetője és több más kongresszusi tisztségviselő társaságában a Fehér Házban eszmecserét folytatott a szíriai helyzetről Barack Obama elnökkel és a kormányzat több kül- és biztonságpolitikai vezetőjével. A házelnök, aki leszögezte, hogy voksával maga is támogatni fogja a támadást, hangsúlyozta, hogy a szíriai vegyifegyver-támadás nem maradhat válasz nélkül és meg kell mutatni a szövetségeseknek, hogy az Egyesült Államok cselekszik, amikor erre szükség van.

Dempsey, Kerry és Hagel szenátusi tanúskodása része annak a meggyőzési kampánynak, amelynek segítségével a kormány a katonai csapás mellé kívánja állítani a szövetségi törvényhozás tagjait. Ennek keretében kedden egy, szerdán pedig két, zárt ajtók mögötti tájékoztatót fognak tartani a honatyáknak, és szerdán meghallgatást tart a képviselőház külügyi bizottsága is.

A The Washington Post kedden online kiadásában közzétette a várható kongresszusi szavazásra vonatkozó erőfelmérését, amely szerint a törvényhozás mindkét házában a még mindig bizonytalan honatyák alkotják a legnagyobb csoportot. A lap szerint a 100 szenátorból 23 támogatja a katonai fellépést, 57 bizonytalan, 17 az elutasítás felé hajlik, hárman pedig egészen biztosan nemmel fognak szavazni.

A 435 képviselő közül a lapnak helyi idő szerint kedd délelőttig 204-nek a véleményét sikerült feltérképeznie. A támadás mellett 15-en szavaznának, 94-en bizonytalanok, 62-en a nemre hajlanak, 33-an pedig egyértelműen elutasítóak. Az igenlők és a bizonytalanok között a demokraták vannak többségben, az elutasítással rokonszenvezők és a katonai fellépést határozottan elvetők között pedig a republikánusok.

Közben egy szíriai igazságügyi orvosszakértő azzal állt elő, hogy dokumentumai vannak arról, hogy Bassár el-Aszad rezsimje márciusban vegyi fegyvert vetett be Aleppó környékén. Egy AP-forrás ugyanakkor arról számolt be, hogy felkelők bevallották, Damaszkusz közelében a minap ők használtak ideggázt.

A londoni parlamentben William Hague brit külügyminiszter annak a véleményének adott hangot kedden, hogy a vegyi fegyverek szíriai bevetése nyomán „erőteljes nemzetközi válaszlépésre” van szükség. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a brit kormány teljes mértékben tartja magát a törvényhozás múlt heti döntéséhez, amely elvetette a brit részvételt a szír rezsim elleni esetleges katonai fellépésben. A nyomás egyre csak nehezedik a brit kormányra a szíriai beavatkozás elvetése miatt. Londoni stratégiai elemzők szerint a hagyományos brit–amerikai viszonyrendszerben komoly károkat okozhat a parlamenti döntés.

Német és francia oldalról Joachim Gauck, valamint házigazdája, Francois Hollande államfő ítélték el közösen tartott sajtótájékoztatójukon a gáztámadást. Gauck úgy látja, a damaszkuszi kormány több száz emberéletet követelő feltételezett akciójára megfelelő választ kell adni. Hollande szerint pedig Európának egységes álláspontot kellene kialakítania a szíriai konfliktusban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.