Bedobták a csalikerékpárt a Tolvajkergetők – II. rész

Kapcsolatba léptem a tolvajkergetőkkel, de nem hagyott békén néhány kérdés, ezért a kerékpárosklubhoz és egy jogász cimborámhoz fordultam.

Az elmúlt héten kisírtam magamból az Óbudán elveszített gyönyörű Magellan Craterem történetét, és elsőre bizony fel is csillant a szemem, hogy összeállt egy csapat, amelyik egy követőkütyüs csalibringa segítségével fülön csíp egy-két tolvajt. Aztán szöget ütött a fejembe, hogy nem-e veti-e fele-e az önbíráskodást, ha valaki önmaga ered elveszített „kedvese” után. Mielőtt azonban tovább gondolkodtam volna ezen a kis agyammal, összegyűjtöttem egy rahedli kérdést, és három részre osztottam. Egyik harmadát a Tolvajkergetőknek, másikat a Magyar Kerékpárosklub elnökének, harmadát pedig egy jogásznak tettem föl. Lássuk!

Tolvajkergetők

Tőlük leginkább arra voltam kíváncsi, hogy meddig mennek el a zsiványok megmogyorózásában, miként moccan a rendőrség (ha már pont az ő bénázásuk miatt hozták össze a bagázst), illetve nem lépik-e át az önbíráskodás határát.

– Amíg vissza nem adja. Ha kell, elvesszük a kezével együtt – hangzik a Tolvajkergetők egyenes válasza, s hozzáteszik, még egyik tolvaj sem próbálkozott „keménykedéssel”, ehelyett inkább hazudozás, pampogás, haverkodás volt a jellemző, persze olyan is volt, aki felháborodott. A rendőrséget igen együttműködőnek találták eddig, igaz, amikor utolért „tettesre” hívták ki az egyenruhásokat, már nem kapkodták el a dolgot („Biciklilopás helyszínére általában nem rohannak, pláne ha ( ) öten fogjuk az elkövetőt”).

Amit azonban az önbíráskodásra írtak, azt muszáj tompítanom kicsit, és szerkesztett formában a legjobb törekvéssel visszaadni a lényegét. Ami még idézhető, hogy „az összes liberális békegalamb tehet egy szívességet”, illetve hogy a szabadelvű jogászok mást sem szajkóznak, mint hogy „önbíráskodááás”. A Tolvajkergetők emiatt a KüllőnÉlőn keresztül is követelik, „tolják oda” az orrukat legalább megnézni, hogyan akcióznak. Az említett aggódókat a válaszadó „idiótáknak” tartja amiatt, hogy „nácikat támogató szervezetnek” tartják a Tolvajkergetőket. Visszakézből még felteszik a költői kérdést, hogy ha marxisták volnának, akkor rendben lenne-e, amit csinálnak.

(A Tolvajkergetők második blogvideója)

Magyar Kerékpárosklub

– Nekem László János törvénytisztelő állampolgárként és a Magyar Kerékpárosklub elnökeként is az a véleményem, hogy a Tolvajkergetők módszere, hogy kiteszünk egy csalibringát és jól utánamegyünk, felháborító – teszi egyértelművé a kerékpárosklub elnöke, aki szerint a tolvajlást, de minden bűncselekményt mindenhol a világon már a Római Birodalom óta a jog eszközeivel szabályoznak, és a bíróságok intézik. – Amit ez a csoport csinál, ősközösségi szint, amihez remélem, nem térünk vissza – folytatja László János.

Felvetésünkre, miszerint előrelépésnek vehetjük-e, hogy az első Tolvajkergetők-bejegyzésben még szó sem volt arról, hogy rendőrök is beszállnak a dologba, a másodikban pedig már ráhívták a tetthelyre a hekusokat, László János amondó: ez esetben „a rendőrség jogtiprásban partner”. A közlekedési szakember kérdésemre arra is reagált, hogy valóban olyan jó-e a helyzet bringásbiztonsági szempontból, ahogyan ezt a Tolvajkergetők a szájukba adják: ma szerinte Magyarországon súlyos a bűnözés helyzete, de ez nem kizárólag a kerékpárlopásokra vonatkozik. A megoldás az volna, ha a megelőzésre fordulna a jelenleginél sokkal több figyelem, ezért a rendőrségnél régóta szorgalmazzák egy egységes nyilvántartási rendszer bevezetését, olyat, amit a szervek befogadnak és használnak is. „Az biztos, hogy sem én, sem a Magyar Kerékpárosklub nem lesz bűnüldöző szerv, ez nem a mi dolgunk” – folytatja László János, aki a Kerékpárosklub.hu-ra irányít minket az ügyben, hogyan tegyük nehezebben ellophatóvá a drótszamarat.

– Rengeteg kiadványunk van erről, de három fő szabály így is van: közlekedésre olcsó kerékpárt használjunk, drága lakattal, és sose eldugott helyen rögzítsük. A lopások 60 százalékát meg lehet így előzni – vélekedik a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

A jog

Feltétlenül szükségünk volt egy jogász véleményére is, ugyanis érdekelt minket, mit mond a jog. A Btk. erre vonatkozóan friss és ropogós (2011-es), amint erre egy jogvégzett cimborám felhívta a figyelmet, és útbaigazítást is adott: a jogos védelem elve leginkább azokra a helyzetekre ad megfelelő támpontot, amikor egy adott cselekményt még nem tettek meg, tehát a bekövetkezéskor a sérelmet szenvedett már nem igazán ugrálhat a törvények szerint, ez van. Egyébként ez a Btk.-rész (29. paragrafus) is szigorodott már a korábbiakhoz képest, ugyanis az, aki áramot vezet a kerítésébe, hogy ne lopják el az uborkáját, és erről jól látható tájékoztatást ad, már nem annyira megdádázható, mint azelőtt. Úgyhogy ez van.

Tessék megítélni, hogy megfelelőek-e a jog eszközei, de azt is, hogy képesek vagyunk-e ellophatatlanná tenni a bringánkat, illetve megfelel-e „játékszabályoknak” a Tolvajkergetők eljárása.