Az úgy volt, hogy úgy öt éve felmentem ebédelni az akkori barátnőmékhez Óbudán. Nagy trükkösen azt gondoltam, hogy közlekedési eszközömet – egy neten vett, gyönyörű, szürke metál Magellan Cratert, jó kis könnyű gép (volt...) – bevittem a leányék lépcsőházába, és ott megpróbáltam jól eldugni. Az ebéd és az azt követő dolgok, gondoljon mindenki arra, amire akar, tartottak kábé két óráig. Amikor lefelé baktattam, azt láttam, hogy nyomtalanul eltűnt a gondosan (?) lelakatolt szürke szamár. A ködben.
Tolvajkergetők
A következő bringámon, amit gyorsan meg is kellett vennem, hisz anélkül nem tudok mozdulni sem, járókeretként van velem, szóval a következő bicajon az első tennivalóm az volt, hogy kikeressem a vázszámot, és jól megjegyezzem. Adásvételim sajnos nincs, mert ez is külföldi netes vásárlás volt, és bevallom, igazából a 27 (!) eurós ár nem indokolta, hogy papírral támasszam alá.
Gondatlanságom miatt akár gyomoridegességem is lehetne, még sincs. Mostantól meg még kevésbé lesz, ha ez a csapat, aki nemrég összeállt sikerre viszi a nagy projektjét, melynek neve: TOLVAJKERGETŐK. De tényleg? Mert azért legalább annyi kérdőjelet hagynak maguk után, mint amennyit ki próbálnak egyenesíteni.
A Tolvajkergetők módszere az, hogy rejtett műholdas jeladóval (nem „ocó” kínaival, hanem egy bizonyos Örvangyal Kft. által gyártottal) látnak el egy bringát, amelyet ellopás után követnek, az utoléréskor pedig megpróbálják a tolvajt „jobb belátásra bírni”. A csapat azzal érvel a mechanizmus mellett, hogy egész maffiáknak lehet így a nyomára bukkanni, ezt viszont a Critical Mass egész egyszerűen önbíráskodásnak tartja.
A következő rész tartalmából
Mivel az teljesen biztos, hogy valamiképpen tenni kell azért, hogy a rendőri tehetetlenséget bringalopások esetén túlhaladjuk, ennek a blogbejegyzésnek jövő héten egy második felvonása is lesz, ahol három intézményhez intézünk kérdéseket.
Arról már korábban értekeztünk eme blog hasábjain, hogyan érdemes parkolni bringával.
