Sajnos nem tehetem meg – az anyagi mellett érzelmi okokból sem –, hogy más bringával járjak télen, mint nyáron, még ha a marhára okos nemzetközi bringás portálok tucatjai (és a – bocs, de – bringaboltos haverok sokaságával bíró kerékpárklubosok) ezt is ajánlják. Inkább vigyázok az én kis ormótlan, de így is sokak által dicsért, pár tíz euróért a neten vásárolt Szamaramra.
A bringa tisztítása egyébként olyan kézközeli téma, amelyet minden héten vagy mondjuk havonta másfélszer meg lehetne énekelni: a kerékpáron az első és legszembetűnőbb elváltozás a használat során ugyanis az, hogy koszos lesz. Ez pedig – nem árt, csak fáj tudni – amortizálja a gépet. Persze ez nem jelenti azt, hogy ha pucolunk, szervizeltünk is egyből.
Nekem a sár amúgy napi problémám, ugyanis a montimra feltett sárvédő egy hónapnál is kevesebb idő alatt vonaglott le, dühömben pedig azóta sem tettem ellenlépéseket, inkább kibekkelem az évi 5-6 kakivá ázást. A ruhák szennyesbe dobása mellett viszont ugyanolyan fontos Szamár csutakolása is, amihez – mint a tavalyi részletes összeállításunkban is leírtuk – a következő dolgok kellenek: vödör, mosószeres víz (pár liter), néhány rongy, súrolókefe (és/vagy régi fogkefe), cipőfűző, olaj, láncnyúlásmérő kaliber.
Három fontos tétel, mielőtt munkához látunk: az egyik, hogy ne fordítsuk fel a cangát pucoláshoz, mert különben rápakoljuk a le nem vett kilométerórára; a másik, hogy ne használjunk túl sok vizet, különben legalább annyit ártunk a kerékpárnak, mint az eső vagy a felverődő sár; a harmadik a legbanálisabb: sokszor talán azt hisszük, csak Vileda felirattal járkálnak rongyok a világban. Jelentem, nem így van, sőt, a pólók közt sem kell sorsolni, melyik nyerje az „olajágat”, lukas zokni és alsónadrág is minden ruhás fiókban van, ahol nincs, ott is. Ha van ilyenünk, és nem használjuk el bringa tisztítására, örök életre bánni fogjuk az elszalasztott lehetőséget.
A munkát fentről lefelé kezdjük el, kormánytól a nyergen (és annak alján!) át a vázig, a hajtóműig, illetve a láncig és a bovdenekig, mosószeres, kis mennyiségű forró vízzel. A többi úgyis majd evidens lesz, például hogy kenni a megmosingált, megszáradt gépeket szabad csak, és hogy ellenőrizni kell, kinyúlt-e a lánc. Idén szintén nem sikerült egyik nagy bringapucolásomról sem képet készítenem, mert olajos volt a kezem.
Az igazán király és minden mocskok ellensége az a jobbféle, szinte körbeérő sárvédőkre szerelt laffantyú, amellyel a söröző dán bringások tavalyi fogadásán sikerült megismerkednünk, de ugyanilyen komfortmentő és a túlélés nagy barátja önmagunk „körbevillogósítása” (csak ez már egy másik téma ), hajlamosak vagyunk nem észrevenni, hogy nem látszunk rendesen saras villogókkal, meg majd mi úgyis ügyesebbek leszünk a közlekedés többi szereplőjénél. Hát azzal legyünk ügyesebbek, hogy példát mutatunk mondjuk.
