A hídról lejőve már azt néztem, a biciklis zebra mellett melyik gyalogos milyen tempóban halad át, így a keresztirányú autóforgalmat sem akadályozva egy gyalogos csoport mellett kereszteztem a Lánchíd utcát.
A Clarktól aztán útitársam akadt, aki ugyanúgy bement az Alagútba, mint én. Úgy tettem közös fénnyé a hátsó lámpáját, hogy kicsi oldalirányú eltéréssel haladtam mögötte, elöl pedig ugye ott volt a villogója. A bicikli vezetője – egy közepesen pozitív bölcsészküllemű hölgy – nem tudta mire vélni, hogy egy hapsi nem előz ki 15-nél, de két hátrapillantás után belenyugodott a sorsába. Az alagúttól hazáig már sima ügy volt, a „zöld lámpa végét kell megcsípni” stratégia teljesen jó volt a biztonságos hazaérkezéshez.
Mivel ma van az anyukám szülinapja, és tuti olvassa ezeket a sorokat, szeretném a születésnapi jókívánságokon kívül őt arról is biztosítani, hogy igyekszem mindig magamnál tartani a lámpát, a meleg ruhát és a háromnapi hideg élelmet, ha kerékpárra ülök.
