Jókor jut eszembe, a futószezon végén...
Azért mégsem annyira mindegy, mert aki komolyabban fut, már most szaladgál a tavaszi maraton előtt.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy lassan egy éve rendszeresen futok is a biciklizés mellett (persze nem úgy kell elképzelni, hogy miközben tekerek, mellette ott rohanok én is...), és rész vettem két versenyen is, a Normafa 12 km-es hegyi rohangászáson (1:08.32) és a pesti egyetemközi Tudás útján (6 km, 28 perc), tavasszal talán meglesz a félmaraton, ha a „bejgliszünet” után időben el tudom kezdeni az alapozást úgy, hogy addig sem hagyom magamat – magamra. Amatőr futóként tehát olykor bele is tudok helyezkedni a futók egy-egy rossz beidegződésébe (ugyanezen az alapon született meg a bringások öt nagy pofátlanságáról szóló írás, amit gyalogosságra kényszerült néhány napom tanulságai alapján kapirgáltam össze a KüllőnÉlőn).
Tehát a dolog, amihez a fentiek hozzátartoznak, hogy a budapesti belvárosban – mondjuk persze főleg Budán – sok helyütt népszerű futófelület is a kijelölt ilyen-olyan kerékpárút, kimondottan igaz ez a Duna partjára, és a szakaszosan rohadtul nem kivilágított Krisztina körútra (utóbbi szakaszra mondja egy-két okostojás autós, hogy „ott van a bicikliút, tessék azt használni”, csak épp elfelejtik, hogy ez a szakasz a növényzet, a tragikus burkolat és a fényhiány, valamint a gyalogosforgalom miatt gyakorlatilag járhatatlan). No már most: az évnek ebben a szakában azokban az időszakokban, amikor a közönséges földi halandó futó nem dolgozik vagy nem tanul, természetszerűleg sötétben kell, hogy eddzen. Ha sötétben edz, és kerékpárúton teszi ezt – mondjuk épp a fent említett budai helyeken –, tökéletesen láthatatlan, a megfizethető futószerkók jó része ugyanis nem veri vissza a fényt, annak pedig pláne nincs nálunk kultúrája, hogy valamilyen módon direktbe kivilágítsa magát a futó embör.
Szóval futók, úgy mindnyájan, például én is!!! Nem kérem, hogy hagyjátok el a bicikliutat a délutáni, esti futáskor, mert a járdán sokkal nehezebb Nektek, belátom, no és persze a bringásokkal sokszor kisebb is a sebességkülönbség. De legyünk már szívesek belegondolni, hogy nem látszódunk, és próbáljunk meg valamit csinálni ellene! Arról már tényleg nem is beszélve, hogy futáshoz dukál valami jóféle „ellazító”, figyelemelterelő, a monotonitástűrést segítő, fülbe közvetített zörej (mondják sokan: zene), ami tényleg kamikazévá teszi a jól megérdemelt testmozgás délutáni, esti végzőit. A Duna-parti gyalogos legalább hallja, ha tisztes távolból megcsengetem szegényt ezen a biciklizésre amúgy egyáltalán nem való bicikliúton...
Ha egy picit ebben előrébb haladunk, jobb lesz egy kicsit minden! És amúgy futni nagyon király, peace!!! Köszi!
