Ahogy Amszterdamban kezdődött: csak az autó!

1972-ben a hollandok megunták, hogy faltól falig a kocsi az úr.

A fő közlekedési utakon más a helyzet: sokkal gyorsabbak az autók, ezért a kerékpárosoknak külön, védett sávokat alakítottak ki, ezek szélessége irányonként 2-2,5 méter.

Az infrastruktúra a közlekedési célú kerékpározókra, tehát nagymamákra, anyukákra, cégvezetőkre és diákokra van szabva, mindenkire, aki csak tekerni szeretne. A bringák egyszerűek, a közlekedés gördülékeny, az előzékenység leginkább a kisgyermekes anyukák irányában érzékelhető.

Amszterdam legforgalmasabb városi csomópontján, amely alatt metró is elhalad – mondjuk amilyen nálunk a Deák tér –, ma már több mint háromszor annyi kerékpár megy át csúcsidőben, mint autó, és érzékelhető, hogy az egész város szintjén ez mekkora előny, jóval nagyobb így egy kereszteződés áteresztőkapacitása.

„Való igaz, a terek sokkal forgalmasabbak, pezsgőbbek lettek, és ez egyesek számára kaotikusnak tűnhet, ennek a kialakulása együtt járt azzal, hogy az emberek figyelmesebbek és előrelátóbbak lettek az utakon, kialakult egyfajta hatodik érzékük” – mutat rá van Woudenberg, miközben a képsorokon valóban azt látjuk, egymáshoz közvetlenül közel tekernek a kerékpárosok. Az ehhez szükséges bringás tapasztalat úgy alakul ki, hogy néhány hónaposan felteszik a lurkókat a biciklire, ötévesen pedig már teljesen tudatos emberként vesznek részt a városi közlekedésben.

Feltűnő még, hogy nem kell senkinek sem kalimpálnia indexeléskor, szemkontaktus van a felek között, és apró mozdulatok, amelyek sok helyütt a közlekedési lámpákat is indokolatlanná tették. Ha valami baj van, azt Peter Jordan szerint tízből kilencszer egy rutintalan turista okozza. Nemrégiben számlálást is végzett a város egy forgalmas pontján, 927-ig jutott húsz perc alatt. Ismert, a hazai adat a forgalmas Szent Gellért téren 150 alatt van.

És még valami: aki kerékpárral közlekedik, hamar megtanulja, ha bajt okoz, azt legfőképpen magának okozza, ezt a volán mögött nem lehet megtanulni.