Kásler Miklós elmondta: a tao-rendszer kivezetése után többlettámogatási rendszert alakítottak ki. A többlettámogatással minden előadóművészeti ág jelentős támogatáshoz tud jutni és fenn lehet tartani az eddig elért színvonalat. A rendszer lényegesen áttekinthetőbbé vált, „sokkal jobban kifejezi a magyar kultúra eredetileg is megjelent rendkívüli sokszínűségét” – tette hozzá.
Kásler Miklós kiemelte: a támogatásokkal próbálják az értékorientációt érvényesíteni. A nemzetstratégiailag jelentős intézmények 5,2 milliárd forintnyi, a nemzeti és a kiemelt előadóművészeti intézmények 2,7 milliárd forintos többlettámogatást kaptak.
A miniszter szerint Tarlós István „rendkívül kitartóan és meggyőzően” érvelt amellett, hogy – a kormány szándékainak megfelelően – a fővárosi előadóművészet megfelelő pénzügyi támogatásban részesüljön. A vidéki előadóművészek is „legalább olyan” támogatásokat élveznek, mint eddig – tette hozzá.
Tarlós István közölte: a kormánnyal kötött megállapodás alapján javaslatot tett a többlettámogatás elosztásáról, és Kásler Miklós ezt jóváhagyta. Kiemelte: a 3,5 milliárd forintos többlettámogatás 541 millió forinttal magasabb, mint a tizenegy színház által befogadott tao-támogatás volt 2018-ban és majdnem 200 millióval több, mint az idei évben kaptak volna, ha a tao-támogatás megmaradt volna.
A Thália Színház 336 millió forintot, a Trafó 60 milliót, a József Attila Színház 220 milliót, a Madách Színház 1,1 milliárdot, az Újszínház 105 milliót, az Örkény Színház 215 milliót, a Budapest Bábszínház 143 milliót, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház 62 milliót, a Radnóti Miklós Színház 110 milliót, a Vígszínház 840 milliót, a Katona József Színház 320 millió forintot kapott a többlettámogatásból. A színházak a jegybevétel arányában kaphatják a támogatást és valamennyi színház több pénzt kap az idén, mint tavaly – mutatott rá Tarlós István.
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a színházi, előadóművészeti intézmények alapfenntartását a fenntartó továbbra is a korábban működő rendszer szerint végzi, tehát többletpénzről van szó, amelynek összege 37 milliárd forint.