A rendezvénysorozat záróeseményén, szeptember 21-én a színpadra lépő Piramis A nagy buli 2.0 címmel ad műsort, miután a csapat szinte napra pontosan negyven évvel ezelőtt az Ifiparkban rögzítette legendás koncertlemezét, A nagy bulit. Köves Miklós dobos elmondta, hogy játszottak itt korábban is, például 1978 karácsonya előtt egy nappal a hidegben, még hógolyózás is volt.
„Most eljátsszuk a negyven évvel ezelőtti koncert dalait, valamint az 1981-es lemez, az Erotika néhány dalát is. Néző voltam én is az 1978-1979-es Piramis-koncerteken és minden vágyam volt, hogy egyszer köztük lehessek a színpadon” – tette hozzá Nyemcsók János „Csoki”, aki tíz éve a Piramis énekese.
A július 26-án az Öntőház udvar színpadára lépő Zséda azt ígérte, hogy keményen szólnak majd a dalai Budapest egyik legszebb koncerthelyszínén. Estjén vendégként ott lesz Horváth Charlie is, aki a hatvanas-hetvenes években szintén sokat játszott az Ifiparkban.
A mostani koncertsorozat egyik legérdekesebb eseményének ígérkezik, hogy szeptember 12-én újra koncertet ad az Ős-Bikini: az 1982-től 1985-ig működött alternatív punkrock formáció öt eredeti tagja (Nagy Feró – ének; Vedres József – gitár; Szűcs Antal Gábor – gitár; Németh Alajos – basszusgitár; Németh Gábor – dob) 1983 óta nem adott így együtt koncertet.
„Korábban nem volt igazán igény arra, hogy így öten újra összeálljunk, miközben Feró azért játssza az Ős-Bikini-dalokat a Beatricével. Volt néhány nagyobb buli is, de az eredeti formációban nem, és azért is örülök a mostani alkalomnak, mert mindkét lemezt, amit csináltunk, a Hova lett... és a XX. századi híradó címűt be szokták választani minden idők legjobb hazai lemezei közé” – hangsúlyozta Németh Alajos az MTI-nek.
Nagy Feró hozzátette: egy ilyen koncert előkészítése nagyon sok munkával jár, és mindannyian elfoglaltak. „Ki kell találnunk, hogy szellemiségében ugyanaz történjen a színpadon, ami csaknem negyven évvel ezelőtt. Jövőre talán lesz egy nagykoncertünk is”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!