„A magyarokba mindenkinek beletört a foga”
Pataky Attila: Mi most is szabadságharcot vívunk
Pataky Attila: Mi most is szabadságharcot vívunk

Zselencz László életrajza fontos mérföldkő az Edda Művek történetének kutatásában.

Az énekes tudja, mi a rock and roll! Hihetetlenül várja már, hogy annyi idő után újra színpadra állhasson, ráadásul nem is akármire készül!

Az egykori csillebérci gyermektábor területén három éve megnyitott erdei színházban minden korosztály megtalálja a számára legizgalmasabb programot.

Az Edda fenegyereke, a lázadó rocker azzal lepte meg a világot, hogy hirtelen elkezdett szeretetről, megértésről beszélni.

A pop-rock zene szép számmal örvendeztette meg a hallgatókat olyan dalokkal, amelyek közvetlenül megérintették a szívüket.

A „kertész klubban” tartották az első országos diszkó táncversenyt és az első, több ezer ember által énekelt karaoke programot is Magyarországon.

Disszidálás. Az itthon maradt zenészek számos alkalommal megénekelték a szívükbe zárt fájdalmat, amit ez a helyzet, illetve egy-egy barát vagy közeli kolléga elvesztése okozott.

A Szaga van! 1989-es Edda-lemezt Még kér a nép címmel tervezték megjelentetni, borítóján egy konzervdobozból kikandikáló Kádár János-fejjel.

Gömöry Zsolt tüdőgyulladást kapott, és ő került a legrosszabb állapotba a zenekar tagjai közül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fiatalok jelentős állami támogatásokhoz jutnak.

Folytatódik a háborúellenes nagygyűlés-sorozat.

Magyar Péter hiába magyarázkodik, a tiszás baloldali megszorító csomag egyik jegyzője egyértelműen fogalmaz.

Gulyás Gergely a Tisza Párt népnyúzó, megszorító terveiről beszélt az Alapjogokért Központ évzáró rendezvényén.

Utcára vonultak a tiltakozó diákok pénteken.

Kilövési engedélyről és selyemzsinórról beszélnek a világsajtóban.

Rusztem Umerov árult el részleteket.

A Liverpool magyar futballistája szerint a nehéz idők erősebbé teszik.

Régi idők ünnepe új köntösben.

A konstrukció a bevezetése óta már több mint 12 ezer igénylésnél tart, összértéke pedig elérte a 661 milliárd forintot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.