Kívánj igazi ünnepet!

A hazai könnyűzenei szcéna már csak a hangvételénél fogva is a hagyományostól kisebb-nagyobb mértékben eltérő zeneműveket produkált. A beatzenei irodalom palettáján az első fecske ebben a kategóriában az Omega együttes Kiskarácsony, nagykarácsony című száma volt, amely az 1968-ban megjelent első magyar, egyetlen előadóhoz köthető beatnagylemezen szerepelt zárószámként. A dalban énekel Somló Tamás és Wittek Mária is, utóbbi viszont ekkor már szép lassan kezdett leválni az Omegáról, és ezen a nagylemezen önálló számot már nem kapott (aztán az Illéssel, a Metróval és a Syriusszal is próbálkozott).

Kiskarácsony – kicsit másképp

A szám feljátszásának az volt az apropója, hogy éppen karácsony előtt jelent meg az Omega első magyarországi lemeze, később pedig 1970-ben kislemezen is megjelent a Kállai kettős társaságában. Ez volt a nagylemez egyik kakukktojása, amiről Kóbor János azt mondta: – Egyrészt ugyan ünnepi dal, másrészt viszont a balladavonalunkat erősíti, jó adag pacifista vonással. Éppen ezért nem véletlenül került a lemez végére. A későbbiekben ebben a műfajban sok dalunk született, és nemzetközi szinten is nehéz olyan bandát említeni, amelynek ennyi nagy sikerű balladája van.

Az Omegának különben a karácsonyhoz többféle rockzenei emléke is fűződik. 1958 karácsonyára kapta meg Kóbor János a Nyugat-Németországban élő nagymamájától az első rock and roll lemezét, amin Elvis Presley énekelt, s ez minden korábbi zenei élményét egy csapásra elsöpörte, annak ellenére, hogy a hivatalos propaganda az amerikai imperializmus káros hatásának harsogta ezt a stílust. Ettől függetlenül, sőt talán éppen emiatt még édesebb lett a tiltott gyümölcs. A nagymama közben az NSZK-ban egész jól beleásta magát a rock témakörébe, így amikor Mecky 1960 karácsonyára elektromos gitárt „rendelt” tőle, egy nagyon jó típussal örvendeztette meg. Az Omega az Egyetemi Színpadon is a karácsonyhoz kapcsolódóan lépett fel először, amit Kóbor János fel is idézett: – 1964 karácsonyán debütáltunk úgy, hogy már jóval előtte elfogytak a jegyek. Kicsit furcsa volt eleinte az ülő közönség, de nagy sikert arattunk. Arra kínosan ügyeltünk, hogy a lehető legaktuálisabb angol slágerlistát adjuk elő a legteljesebb formában. Élveztük a színpadi körülményeket, a ragyogó világítástechnikát és általában véve ezt a miliőt. Az egyik számot letérdelve, nagy gyertyák társaságában adtuk elő, nagyon megható volt, sosem felejtjük el. A produkció annyira tetszett a közönségnek, hogy a következő években is meg kellett ismételnünk karácsonykor, nyilvánvalóan az éppen akkor futó legsikeresebb számokból összeállítva a műsort.

Ezenkívül a karácsony még testületileg is ünnepet jelentett az együttesnek: – Minden évben elmentünk a Szent István-bazilikába a karácsonyi éjféli misére. Megbeszéltük, hogy este 11-kor találkozunk, és közösen beültünk meghallgatni a szentmisét, senki nem hiányzott közülünk. Ez adott némi megnyugvást nekünk az egész évi hajtásban, jó volt – képletesen szólva – egy kis időre kikapcsolni a vörös csillagot, és helyette a betlehemi csillagot nézni. Jézus születését tehát így ünnepeltük meg közösen, és nem csak mi voltunk ezzel így, a rengeteg hívőn kívül a székesegyházban rendszerint ott volt mások mellett Albert Flórián is. Mindezek az élmények vezettek aztán jóval később oda minket, hogy templomokban is játsszunk.

Az Omega tagjai minden évben elmentek a Szent István-bazilikába a karácsonyi éjféli misére, így téve teljessé az ünnepet
Fotó: Bors/Knap Zoltán (KZ)

A szeretet asztalánál

Az Edda Művek visszatérő, sorrendben ötödik nagylemezén (ami egyben a második koncertlemezük) a zárószám, az Ünnep tekinthető karácsonyi ihletettségűnek, amit furcsamód nyáron, az 1985. június 7-i koncerten rögzítettek a Budapest Sportcsarnokban. Sok daluk túlélt a mai napig akár több mint negyven évet is, az Ünnep idén harmincöt éves.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=Zz7oH5qtghk[/embed]

Az ekkor még képlékeny felállású Edda Művek (a gitárosok ekkoriban jóformán egymásnak adták a kilincset, a két alaptag az énekes és a dobos volt) egy igen éles hangzású és nagyívű gitártémával hasít ebbe a számba, amelynek érdekessége, hogy nemcsak karácsonykor, hanem bizony egész évben a mai napig játssza a zenekar, a közönség pedig együtt énekli velük. Ennek egyik magyarázata, hogy a refrénje fülbemászó, másrészt viszont a líraibb beállítottságú embereknek is megkapó, mert az Edda Művek korábbi hangzásánál jóval lágyabb. Nem véletlenül, mert a patinássá érett dal akár vonatkoztatható egyéb személyes ünnepekre is, bár kétségkívül karácsonykor a legaktuálisabb. Pataky Attila a százéves ráncú, magányos öregekről és a veszekedő szülőkkel, eltaszított gyerekekkel terhelt széthullott családokról énekel, akiket szeretne összefogni, majd rátér a szerelmespárokra, akiket sokszor csak a testiség tart össze, és lassan elfelejtik kimondani érzéseiket. A refrént már-már patetikusnak tartanánk, ha az előbbi, mondhatni naturális költői képek nem kerültek volna elénk: „Ünnep oly szép, a gyertya, ha ég / A szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian / Hó és hideg, de a szándék meleg / A kevés is több lesz, ha a szíved adod bele”. A szeretet mindenhatóságáról szól ez a szám, ami valóban sokszor megoldja a problémákat a hétköznapokban, és amelyet legfőképpen karácsonykor ünneplünk. Telitalálat, fajsúlyos mondanivalója ellenére mindenki számára könnyen fogyasztható, akár a karácsonyi halászlé vagy a bejgli.

Az Edda Művek legutóbbi, harmincharmadik lemezén is találunk egy dalt, amelynek címe nemes egyszerűséggel Karácsony, és az Ünnep után harminchárom évvel, 2018-ban jelent meg a Dalok a testnek, dalok a léleknek című dupla albumon, értelemszerűen annak második, lírai számokat tartalmazó részén. Az évek során kimagasló szövegíróvá érett Pataky Attila filozófiai magasságokba emeli ezt a számot, az élet értelmét keresi: „Miért vagyunk itt és most / Miért van úgy, ahogy van / Meggyötört lelkünknek / Mi dolga Istennel?” A refrén pedig minden kétséget kizáróan slágerré emeli ezt a dalt, még akkor is, ha ez a fajta érzelmes hangnem akár más együttesnél is előfordulhatna. Ami viszont mindenképpen eddássá teszi, az Pataky Attila hangján túlmenően az a refrén, ami Gömöry Zsolt billentyűs keze nyomát dicséri, és amitől minden jóérzésű embernek karácsonyi hangulata támad, olyannyira, hogy legszívesebben indulna is egyből, hogy átölelje szeretteit. A dalban megénekelt jótékony álompor hullása pedig ahhoz és addig kell, amíg a világunk lelke meggyógyul, és erre legnagyobb esélye valóban karácsonykor van. A szeretet kulcsszóként újra előkerül, ami „az odaát kulcsa”, s ami az emberek fájdalmát fénnyel gyógyítja meg. Nagyon szép gesztus az egymásért való imádkozás, amire kéri az embereket az ének, és ennek megint csak karácsonykor van a legnagyobb aktualitása.

Csak arról énekelnek, amit igaznak hisznek

Igazi rockklasszikus karácsonyi nóta a Piramis gitár-üveghangjáról és persze fülbemászó harmóniáiról híressé vált Kívánj igazi ünnepet! című száma, ami 1977-ben kislemezen jelent meg, tasakján egy Piramis feliratú ajándékdobozzal. Ez a szám aztán akkora siker lett – talán a legsikeresebb a Piramis lírai szerzeményei közül –, hogy az együttes feltette a második, 1978-ban megjelent nagylemezére is Ajándék címmel, megváltoztatott szöveggel. Az első verzióban mindenkinek a hétköznapitól egy kicsit nagyobb boldogságot kívántak, az pedig mindkét változatban ugyanaz maradt, hogy nyílt, őszinte megszólalást szerettek volna, aminek azért lehetett volna politikai felhangja is, de nem lett belőle baj. Nem véletlenül lett a rendhagyó budai ifjúsági parkbeli, 1978. december 23-án tartott koncertjüknek is Kívánj igazi ünnepet! a címe, sokan az akkori tinédzserek közül az erre a megmozdulásra szóló belépőjegyet kérték és kapták a szüleiktől karácsonyra. Az Ifi­park akkori igazgatóhelyettese, ­Németh Gyula azért kényszerült kinyitni erre az egy napra az egyébként csak tavasztól őszig működő objektumot, mert abban az évben esős nyaruk volt, s emiatt elmaradt a nézőszám az elvárttól. A zenészek persze féltették a felszerelései­ket, de a 43. Számú Építőipari Vállalat hőlégbefúvóival, valamint fóliákkal megoldották ezt a kérdést. Kicsit ugyan hangosan fújták a meleg levegőt ezek a masinák, de a zene messze túlharsogta őket. A „bemelegítés” olyan jól sikerült, hogy Révész Sándor egy szál trikóban kívánt igazi ünnepet a tizenkétezer tomboló rajongójuknak.

A Kívánj igazi ünnepet! közben sokan lengették az öngyújtójukat, akiknek pedig nem volt, azok gyufát gyújtottak. Utóbbiak közül voltak, akik a színpad felé dobták el a már leégett csonkokat, mert nem akarták, hogy a kezükre égjen, s ezekből néhány a műanyag borításokon landolt.

A Kívánj igazi ünnepet! közben sokan lengették az öngyújtójukat az 1992-es Piramis-koncerten is – Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Nem lett azonban drámai a helyzet, mert a fólia elég vastag volt ahhoz, hogy ne gyulladjon meg azonnal, a szervezők pedig egy-két kritikus esetben résen voltak. Nem adódott probléma az italokkal sem, mert az üvegeket már a bejáratnál elvették a fiataloktól, odabent pedig csak poharas kiszerelésben árulták azokat. A buli utóéletéhez tartozik, hogy egy mérges anyuka, aki a Belügyminisztérium őrnagya volt, azzal fenyegetőzött, hogy beperli az Ifiparkot, mert a fiának hasfalrepedése lett a koncerten, és a bőrdzsekije is elszakadt. Olyannyira jó kapcsolatrendszere volt, hogy még a betegséggel kapcsolatos költségeket és az anyagi kárát is kifizettette az intézménnyel. Őt nem érdekelte, hogy a Piramis tagjai csak arról énekelnek, amit igaznak hisznek.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=O1bJhAneFrw[/embed]