Az ekkor még képlékeny felállású Edda Művek (a gitárosok ekkoriban jóformán egymásnak adták a kilincset, a két alaptag az énekes és a dobos volt) egy igen éles hangzású és nagyívű gitártémával hasít ebbe a számba, amelynek érdekessége, hogy nemcsak karácsonykor, hanem bizony egész évben a mai napig játssza a zenekar, a közönség pedig együtt énekli velük. Ennek egyik magyarázata, hogy a refrénje fülbemászó, másrészt viszont a líraibb beállítottságú embereknek is megkapó, mert az Edda Művek korábbi hangzásánál jóval lágyabb. Nem véletlenül, mert a patinássá érett dal akár vonatkoztatható egyéb személyes ünnepekre is, bár kétségkívül karácsonykor a legaktuálisabb. Pataky Attila a százéves ráncú, magányos öregekről és a veszekedő szülőkkel, eltaszított gyerekekkel terhelt széthullott családokról énekel, akiket szeretne összefogni, majd rátér a szerelmespárokra, akiket sokszor csak a testiség tart össze, és lassan elfelejtik kimondani érzéseiket. A refrént már-már patetikusnak tartanánk, ha az előbbi, mondhatni naturális költői képek nem kerültek volna elénk: „Ünnep oly szép, a gyertya, ha ég / A szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian / Hó és hideg, de a szándék meleg / A kevés is több lesz, ha a szíved adod bele”. A szeretet mindenhatóságáról szól ez a szám, ami valóban sokszor megoldja a problémákat a hétköznapokban, és amelyet legfőképpen karácsonykor ünneplünk. Telitalálat, fajsúlyos mondanivalója ellenére mindenki számára könnyen fogyasztható, akár a karácsonyi halászlé vagy a bejgli.
