Negyvenöt éve lépett be a Piramisba Révész Sándor

A Generál együttessel hatalmas sikereket megélt – egyebek mellett Hollandiában első helyezett lett Everybody Join Us című daluk – Révész Sándor karrierje még magasabb szárba szökött, amikor 1975 végén hosszas hezitálás és rábeszélés hatására a Piramis együttes tagja lett. Minden bizonnyal élete egyik legjobb döntését hozta, mert olyan tomboló sikereket éltek meg, amilyenekre korábban nem volt példa hazánkban. Piramis őrsök és brigádok alakultak az úttörőmozgalom keretei között és a gyárakban, ráadásul még a hatalom sem nézte őket feltétlenül ferde szemmel. Mint minden sikertörténetben, itt is talán a legelső lépések a legizgalmasabbak.

Budapest, 1977. március 31. A Piramis együttes. MTI Fotó: Bara István Fotó: Bara István

Ismeretségük egyébként 1968-ra datálódott, a Record nevű együttesben, egy kőbányai klubban nyűgözte le először játékával a hat évvel idősebb Som Lajos az akkor még csak tizenöt éves Révész Sándort, aki három év múlva már a Generálban énekelt, így akkoriban életkora és kedves megjelenése miatt méltán becézték Kölyöknek.

Závodi János, Som Lajos, Révész Sándor, Gallai Péter, Köves Miklós 1977-ben Fotó: MTI/Bara István

Új korszak határán

Az új felállás már csak azért is indokolttá vált, mert Lévay Tibor billentyűs vám- és devizaügyekbe keveredett, így jobbnak látta elhagyni az országot, és visszament délvidéki – jugoszláviai – szülővárosába, Szabadkára. Ő egyébként annak a Lévay Szilveszternek az öccse, aki az Elisabeth és a Mozart! című musicaleket is jegyzi zeneszerzőként. Elvben persze lehettek volna akár hatan is, de a magyar rocktörténetet befolyásoló sorsszerű tényezők miatt ez nem következett be. Gallai Péter viszont nemcsak billentyűzött, hanem nagyon szépen énekelt is, nála nem létezett hamis hang, ő volt zeneileg a legképzettebb közülük, így adta magát, hogy a dalszerzésből is aktívan kivegye a részét. Kialakult kettejük énekduettje, ami nagyon jól működött, a nagyközönség és a szakma is elismerően nyilatkozott róluk. Révész Sándor pedig emellett ritmusgitározott is, amiről így vallott:

„A Generált megelőző amatőr zenekarunkban, amiben benne volt Póka Egon barátom is, ritmusgitároztam és énekeltem. A Piramisban apró szólókat is játszottam Janóval, ahol a kétszólamúságra szükség volt. Mind a mai napig a gitár számomra az egyetlen olyan hangszer, amellyel igazán otthonosan érzem magam. Nem vagyok egy nagy bravúrista, de megtanultam nagyon fegyelmezetten kísérni, amit még Novai Gábor környezetében sikerült szinte a tökélyre fejlesztenem. Ráadásul a rockzenében az énekes kezében lévő gitár még üzenetet is hordoz.”

Az új frontember csatlakozásával végrehajtották a kötelező hangnemigazításokat, melynek eredményeként a Fővárosi Művelődési Házban (FMH) adta ez a felállás a debütáló koncertjét 1975. október 25-én. Igaz, még csak két szám kicsiszolására jutott idő, amelyek már megvoltak a „klasszikus” Piramis kialakulása előtt is, így egyelőre csak a Szállj fel magasra! és a Becsület című nótákban hallhatták az érdeklődők az új énekest. A hatás nem maradt el, a közönség kitörő örömmel fogadta, hogy új supergroup alakult, de Szörényi Levente például viccesen megdorgálta őket, amiért nem olyan szép vokálokat alakítottak ki, mint a Generál – ezt a zenekar tagjai nem vették zokon tőle. Persze ez egy teljesen más műfaj volt, új korszak határához érkezett a magyar rocktörténelem, és ez az FMH-bulin már megmutatkozott.

Az áttörés pillanata

Som Lajos szervezőtehetségének köszönhetően a banda egyik napról a másikra ismertté vált, amihez kellett egy 1975. decemberi Mud–Piramis lengyelországi turné. Történt ugyanis, hogy amikor a Főnök megnézte Lengyelországban a Rolling Stones műsorát, összehozta a sors Jirzi Romanskival, aki az ott szintén monopolhelyzetben lévő Pagart koncertszervező iroda egyik vezető beosztású embere volt. Meghívta Budapestre, nézze meg a Piramist, aminek eleget is tett, és nagyon tetszett neki. Így amikor a lengyelek fogadták az Európa-szerte ismert, többszörös aranylemezes brit Mud együttest, előzenekarnak őket hívták meg. Nem bánták meg, Magyarországon akkoriban elképzelhetetlenül magas technikai színvonalú felszerelésen hatalmas hangulatot gerjesztettek mindenhol, ahol csak felléptek.

Az utolsó előadást pedig Katowicében egy 15 ezres sportcsarnokban rendezték, ahol telt ház előtt tomboló sikert arattak, s ebből immáron kijutott a Piramisnak is. Ezt a kitörő ovációt sikerült hozzáértően rögzítenie a Magyar Televíziónak.

Végh Miklós – akivel Som Lajos jóban volt – és csapata az ifjúsági osztály részéről felvette a koncertet, amit 1976 elején a Péntek esti randevú című műsorban le is adtak a magyar nézőknek, akik láthatták, hogy tombol a lengyel közönség egy magyar zenekar játékára. Innentől kezdve nem volt megállás, egy csapásra országosan ismertek lettek, és mindenhová meghívták őket, a legapróbb településtől a nagyvárosokig.

Ami ezután következett, az már a magyar rocktörténelem aranylapjaira tartozik. Gőzerőre kapcsolták a koncertszervezést, és olyan, alig néhány százfős kis falvakba is eljutottak, ahova azelőtt rockzenekar még nem tette be a lábát. Még vaskályhával fűtött, olajozott padlós közösségi termekben is felléptek. A hőskorszakot Révész Sándor is felidézte:

„Szívvel-lélekkel ugyanazt a produkciót csináltuk, mint a Budai Ifiparkban, persze nyilvánvalóan nem ugyanazzal a hang- és fénytechnikával. Ez a közönségtoborzásnak volt az ideje, s ennek a mai napig is megvan a hatása. Voltak olyan napok, amikor napi három, nagyon ritkán négy koncertet is adtunk.”

Ebbe a mókuskerékbe nagyon gyorsan bele lehetett fáradni, de a Piramis tagjai ekkor még nagyon fiatalok voltak, bírták a gyűrődést, másrészt valóságos adrenalinbombával ért fel minden hangverseny, amiből töltekezni lehetett.

A rajongók elkezdték hordani a szűkített szárú farmereket, kockás flanelingeket, szimatszatyrokat és az Alföldi papucsokat, amiből összeállt a csöveskultusz. Érdekesség, hogy ezeket a rekvizitumokat a Piramis nemigen sugallta a rajongóinak, ők inkább bőrfelszerelésben jelentek meg – de ha megnézzük a korabeli felvételeket, sokszor semleges, más alkalmakkor korabeli mértékkel mérve extravagáns ruházatot öltöttek magukra –, aminek meglehetősen prózai okai vannak:

Závodi János szüleinek Budán működött a város egyik legfelkapottabb bőrruházati műhelye, s ők látták el a zenekar tagjait is, ha kérték.

A bőrcuccok egyébként nagyon praktikus viseletnek számítottak, Révész Sándor szerint még olyan szempontból is, hogy más ruhafélékkel szemben könnyen tisztán lehetett tartani őket. Miután pedig minden adott volt, nekiállhattak az új számok írásának, amit általában közösen tettek. A zenei ötletet, a vázat mindig hozta valaki közülük, amihez a többiek hozzáadták a magukét. Az énekdallam kamuangollal készült el első körben, ami a prozódia miatt volt fontos, és miután kicsiszolták a zenei részleteket, jöhetett a szövegírás. Első kislemezük 1976-ban jelent meg, amelyen a Szállj fel magasra! és a Becsület szerepelt. Ekkor már egy ország énekelte dalaikat, ők pedig tudták: az idő nekik dolgozik.