Negyvenöt éves a Generál krizantémos borítójú lemeze

A hetvenes évek közepén az Omega és az LGT mellett a Generál volt a külföldön leginkább foglalkoztatott magyar zenekar, Lengyelországba szinte hazajártak, két angol nyelvű lemezük is megjelent ott, a holland slágerlistát pedig az egyik daluk még vezette is. Óriási népszerűségük azonban sokakat irritálhatott a döntéshozók közül, mert még a legnagyobb sikereik csúcsán sem bántak velük mindig kesztyűs kézzel. Ami pedig a legjobban befolyásolta kar­rierjüket, az az volt, hogy egy idő után Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat tótumfaktuma sem ölelte őket keblére. Ennek rocktörténeti lenyomata második lemezük, a hírhedt lila alapszínű krizantémos borítóval. A temetői virágokkal Erdős egyértelműen üzent a bandának a jövőjüket illetően.

Forrás: Fortepan/Erky-Nagy Tibor

A Generál a nagy zenészvándorlást követően – Ákos István gitáros, a zenekar addigi vezetője az Egyesült Államokba, Reck Lajos dobos Svédországba emigrált, utóbbi 2014-ben elhunyt – készítette el második lemezét, amit az MHV 1975-ben adott ki, bár még az évszámot is lefelejtették mind a borítóról, mind a korongokról. Várkonyi Mátyás, az együttes szellemi atyja, egyik zeneszerzője és billentyűse szerint az 1975-ös második nagylemezüket, amit még Révész Sándorral vettek fel, azért jelentették meg krizantémokkal a borítóján, mert Erdős Péter ezzel a temetői virággal szerette volna „virágnyelven” ­egyértelműen megüzenni nekik, hogy ebben a felállásban nem kapnak több lehetőséget a lemezkészítésre. Ennek a szimbolikának már csak azért is jelentősége volt, mert a Generál tagjai nem szólhattak bele, mi legyen a borítón, így viszont szinte „élve temették” őket. Azt pletykálták, hogy Erdős Péter azért haragudott meg a bandára, mert a hozzájuk tartozó Mikrolied vokál énekesnői közül valakinek „be kellett volna járnia hozzá”, ám erre egyikük sem volt hajlandó.

Beindult tehát az MHV bomlasztó gépezete, aminek következtében Karácsony Jánost sikerült leválasztani a Generálról, az LGT-be távozott. Rövidesen elhagyta az együttest Várszegi Éva is, aki a Mikrolied vokál tagja és Karácsony János barátnője volt. Az ő helyére hívta meg az együttes ügyeit akkor még intéző Ákos István egy huszárvágással az ORI-büfében Szigeti Editet, aki azonnal vállalta a beugrást a másnapi buliba, majd maradt hosszú távra is. A Mikroliedben rajta kívül a második lemezen Bódy Magdi (akinek a borítón ­i-vel írták a nevét) és Herczku Annamária énekelt. A Generál ekkori felállása: Révész Sándor ének, Várkonyi Mátyás billentyűs hangszerek, Novai Gábor basszusgitár, Karácsony János gitár (bár a megjelenéskor már nem volt a Generál tagja, egyetlen szerzeménye ezen a lemezen pedig a lírai Madár száll a szívemmel), valamint Póta András dobos.

A Generál, bár kivéreztetésére meglehetősen intenzív lépéseket tett az MHV, mégis remek albumot tett le az asztalra 1975-ben. A lelkesítő Jöjjetek! című nyitódal tipikus bulinóta, kifejezetten egy album elejére illik, kemény alapokkal, de igencsak dallamosan, ahogy a zenekartól megszokhattuk. Ennek egyenes folytatása a Kezdhetjük!, annyi különbséggel, hogy ez még hard rockosabb hangzású, Révész reszelős hangjával és „jejézésével” megspékelve. Ezt a feszültséget oldja a sokszólamú, csilingelő lányhangokkal alátámasztott Madár száll a szívemmel, a „Kölyök Generál” legszebb éveit idézve. A reszelős gitártémájú, magas regiszterű női vokállal is teletűzdelt Lopom a napot maga a megtestesült társadalom felé mutatott fityisz a generációs problémákkal sújtott, érett kádári időkből, sok-sok iróniával, idézve a szülők gyerekeiknek hangoztatott intelmeit.

Fotó: Fortepan/Erky-Nagy Tibor

Persze a dal végkimenetele arra megy ki, hogy a zenészeket mennyire kívülállónak tartotta a korabeli rendszer. Ezt fokozandó csúcsosodik ki ideológiailag a lemez a borongós hangulatú, remek ritmusváltásokkal is játszó Ének a toronyból című számmal, amelyben elhangzik az egyik legfontosabb mondat a cenzúráról, kitűnő képet festve az akkori könnyűzenei élet állapotairól: „A slágerlistán nem jegyezték rekedt énekem / Biztattak, hogy próbálkozzam más zenével / Ezt a dalt felejtsem el”. Az elszigeteltség megéneklése bizonyára már a zenekar akkori hangulatát tükrözte vissza.

A drámai hangvételt oldotta fel a B oldal első száma, a Cserépkályha, ami dübörgésével együtt is egy jó kis scherzo. Az ezt követő A szerelem virágai kifejezetten húzós, középtempós szám, a fülbemászó versszakok dallama pedig nagyban hozzájárul a szerelmes üzenet átadásához. Ilyen zenei miliőben teljesen logikus, hogy a zenészek úgy döntöttek: ebben a számban mutatják meg legintenzívebben hangszeres tudásukat, rendkívül dallamgazdagon jutnak el újra a refrénig. A szájharmonikás felvezetésű Hova menjek? vérbeli rock and roll, témájában kicsit megelőlegezi a Piramis „Nincs egy hely” tematikáját, ugyanakkor akár még a rendszer melletti kiállásként is értelmezhető lehetne – ha nem ismernénk a zenekar akkori helyzetét – a „Hova menjek? Itthon úgyis megvan mindenem” kiszólás. A Neked szól igazi könnyen emészthető, slágeres szám, igényes hangszerelésben, ideillő gitárszólóval, a már menetrend szerint hallható csodálatos vokállal. Az album zárószáma a Talán holnaptól címet viseli, kristálytiszta, többszólamú énektémákkal, szövegvilágában ugyancsak fittyet hányva a társadalmi elvárásoknak. Vérbeli közönségénekeltetős nóta, ezért is találták ki benne a dobkiállást, így nemcsak a lemezt, de a koncerteket is be lehetett ezzel fejezni.

A remek színvonalú zenei produkció sem volt azonban elegendő az ebben a felállásban való életben maradáshoz, a Generált Erdős Péter és szabadcsapata margóra szorította, és az egyébként is meglévő belső feszültségeket kihasználva engedte, hogy teljesen átalakuljon a csapat. 1975-ben Révész Sándor a Piramisba távozott, a Generál következő felállása pedig már nyomokban sem emlékeztetett arra az együttesre, amely az első két lemezt készítette.