Hogy szándékosan érkezett-e épp november 7-én, a nagy bolsevik ünnepen Budapestre szovjet páncélosok gyűrűjében Kádár János és bandája 1956-ban, nem tudni. A Nagy Imre-kabinetből lelépett MSZMP-vezérnek vélhetően nem volt sok beleszólása a műsorszerkesztésbe. Még saját kormányának névsorát is Hruscsov főtitkártól tudta meg a szovjet pártelnökség ülése után; ahogyan azt is, hogy őt szemelték ki a bábkormány élére. El lehet képzelni az általános közutálatot, amely körülvette a „moszkvai magyar kormányt”. (Kádár János mellett olyan lepusztult figurákat találunk a jövevények között, mint a tanácskommünös Münnich Ferenc vagy Marosán György, a piros fejű hordószónok, hogy Apró Antalról, a későbbi szemlőhegyi villatolvajról már ne is szóljunk…) Jól érzékeltette elvtársai előtt az ország akkori hangulatát Aczél György: „Óriási gyűlölet tapasztalható Budapest népének túlnyomó többségében (…), a minisztereket csak muszkavezetőknek hívják.”
Lábjegyzet. Arról az évszázados marhaságról meg szokjunk le végre, hogy 1917-ben ezen a napon Szentpéterváron kitört a nagy októberi szocialista forradalom. Nem volt ott semmiféle forradalom, csak egy szimpla néphülyítés bizonyos Vlagyimir Iljics Lenin szélhámos szervezésében. Nevezett bajkeverőt II. Vilmos német császár bérelte fel, hogy szervezzen egy ütős műbalhét, amivel az antanthoz tartozó Oroszország kiiktatható lesz a világháborúból; így is történt, a busásan lefizetett anyaszomorító ügyesen megcsinálta az akciót. El lehet képzelni, utóbb mekkorát röhögött a markába a német császár meg a kopasz ügynök… Mi, átejtett százmilliók már nem annyira.
Borítókép: Hősök tere, május 1-i dísztribün. Balra, kalapban Rákosi Mátyás, mögötte, ingben Marosán György, rövid ujjú ingben áll Kovács István, mellette öltönyben integet Vas Zoltán, középen, ingben ül Rajk László, mellette, zakóban Dobi István, a kép jobb szélén Szakasits Árpád (Fotó: Fortepan/Kovács Márton Ernő)
