Nemrégiben jelent meg Bognár Zoltán magánkiadásában Csatári Bence, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatójának legújabb kötete Hangadók és hangfogók címmel. A kádári–aczéli könnyűzenei politika alul- és felülnézetből alcímet viselő könyv megalkotói célul tűzték ki, hogy bemutatják, hogyan működött anno a kultúrpolitika: mikor és mibe szóltak bele a kor nagy hatalmú cenzorai, milyen legendás fesztiválokat és koncerteket tartottak ebben az időszakban és hogyan történhetett, hogy néha egy lemez egyetlen dalának egyetlen sora is a kiadás visszahívását vonhatta maga után. Hiszik vagy sem, de még a lemezborítók milyenségébe is beleszóltak a hatalmasok.
A könyvbemutató elején elcsíptük a szerzőt, ugyanis szerettük volna megtudni tőle, mint a Kádár-rendszer könnyűzenei politikájának szakavatott ismerőjétől, akinek még a Magyar Nemzet hasábjain is jelentek meg írásai a témában (ezek egyébként helyet is kaptak az új kötetben), hogy mit gondol, melyik zenésszel, együttessel bántak a legmostohábban a kommunisták.
– Ez egy nagyon sarkos kérdés, így két választ adok. Egyrészt azt, hogy a vidéki együttesek nem biztos, hogy egyáltalán szóhoz juthattak. Egy kiskunhalasi vagy egy csongrádi zenekar nem biztos, hogy egyáltalán publikáláshoz juthatott, holott lehet, hogy voltak közöttük is Illés- vagy Omega-szintű tehetségek. Erről talán az itt jelen lévő Pataky Attila tudna a legtöbbet mesélni, hogy ők mennyit szenvedtek attól, amikor 180 kilométert utaztak Budapestre, de meg tudták csinálni a maguk karrierjét. Nekik sikerült, sok száz másik zenekarnak pedig nem. Másrészt az, hogy minden korszakban mást és mást ért a legtöbb retorzió.
Az Illést rengeteget piszkálták, de azért ettől függetlenül tudjuk azt, hogy voltak nagylemezeik, volt stúdióalbumuk, több tucat kislemezük és később CD-ik sokasága jelent meg. Ezért is nagyon nehezen megválaszolható, hogy ki volt az, akit a legtöbb retorzió ért. Inkább azt kell hogy mondjam, hogy az a fajta diktatúra, ami ’56-tól ’89-ig tartott, mindenkit sújtott valamennyire.
– Lehet azt mondani, hogy a Neotont is érte szankció, mert a Santa Maria című dal – ez benne is van a könyvben – eredetileg tiltólistán volt. De a Hungária együttest is először felkarolták, mert megnyerte a Ki mit tud?-ot a Csavard fel a szőnyeget című dallal, de aztán a Magyar Rádióban az akkori elnök nem engedte játszani a számot, mondván, hogy egy házibulira felszólító zene nem lehet a szocialista erkölccsel összeegyeztethető. Tehát nagyon sokakat sújtott a rendszer, de ettől függetlenül nagyon sokan tudtak karriert csinálni a retorziók ellenére is.
