A Tisza és a pártot támogató szakértők – köztük Surányi György, Bod Péter Ákos, Petschnig Mária Zita vagy Kéri László – folyamatosan a nyugdíjak csökkentéséről beszélnek. Ebbe a sorba illeszkedik Simonovits András nyilatkozata is.
Surányi György egykori jegybankelnök, ma tiszás tanácsadó szerint például semmilyen alapja nincs a 13. havi nyugdíjnak. A gondolatmenet sántít ugyan, de egybevág az Európai Bizottság ajánlásaival, amely évek óta támadja a Fidesz által bevezetett intézkedést. Azt is mondta Surányi – aki elárulta magáról, hogy rendszeresen egyeztet a Tisza Párt vezetőivel –, hogy szerinte azért nincs semmilyen alapja a 13. havi nyugdíjnak, mert ő például mindig 12 havi járulékot fizetett. De hasonlóan rossz véleménnyel van a 13. havi nyugdíjról a nyugdíjakat megadóztatni tervező Simonovits András is, aki elmondta, hogy
relatíve, a keresetekhez képest kellene csökkenteni a nyugdíjakat. Mert ez így nem lesz fedezhető. Ceterum censeo, a Nők40-et megszüntetni, mert finanszírozhatatlan. Igen, ha a Nők40-et megszüntetnék, abból lehetne fizetni a 13. havi nyugdíjat, de az egyik ugyanolyan értelmetlen, mint a másik.
Nem lesz 14. havi nyugdíj
Lengyel László, a Tisza-csomag egyik állítólagos szerzője kifejtette, hogy Magyar Péternek nyíltan el kell mondania, hogy nem lesz 14. havi nyugdíj. Sőt, Lengyel László azt is hozzátette: biztos benne, hogy öt percen belül el fogják venni.
Vagyis a Tisza tanácsadója világossá tette, hogy a Tisza Párt azonnal elvenné a 14. havi nyugdíjat – hiszen nyilván nem az a Fidesz venné el, amely bevezette. Ugyanígy nyilatkozott az egykori baloldali miniszter, Bokros Lajos is.
Borítókép: A Tisza Párt vezére és közeli embere, Radnai Márk (Forrás: Facebook)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!