Aki valaha járt már Edda-koncerten, jól tudja, hogy Pataky Attila és zenésztársai bizony értik a dörgést.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán
Aki valaha járt már Edda-koncerten, jól tudja, hogy Pataky Attila és zenésztársai bizony értik a dörgést.
Az énekest roppantul megviselte, hogy a koronavírus miatt hónapokig nem állhatott színpadon, közel egy hét múlva azonban végre megtörik a monotonitás, és Attila ismét a hivatásának élhet! – olvasható a Ripost cikkében.
Az első, amolyan visszatérő koncertjét pedig mindennél különlegesebbre tervezi: állítja, addig fognak játszani, amíg a közönség szeretné!
„Jövő szombaton, Sóskúton játszom egy új szórakozóhelyen. Tulajdonképpen nem nekem kell felkészülnöm, hanem szegény szervezőnek, mert az összes ismerősöm azt mondta, hogy ezen az első bulin ott kell lenni! Én pedig csak annyit mondtam a szervezőnek, hogy 'Kösd föl, öcsém, mert azt én mondom meg, hogy mikor lesz vége!' Az egész biztos, hogy addig fogok játszani, míg tapsol a közönség!” – állt elő a Mokkában a formabontó tervével Pataky Attila.
A Mokka videóját itt tekintheti meg.
Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán
Argentinok mentették meg az Inter román edzőjét az újabb pofontól a klub-vb-n
Vilmos herceg születésnapján jött a gólyahír a Palotából, erre senki sem volt felkészülve
Drámai a helyzet az adriai tengerparton pusztító tűzvész miatt Horvátországban
Szerelmi horoszkóp hétvégére
Irán pánikban, végkiárusítást tart: az összes olaját ráönti a világra és ez már műholdfelvételeken is látszik
Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?
Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek
Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
Szoboszlai Dominik nyaralásán feltűnt két válogatott játékos, ez lett a vége + fotók
Elképesztő számok: ki gondolta, hogy ennyit keresnek a Fradi labdarúgói?
Csipes betölthetetlen űrt hagyott maga mögött, Csipes mégis újra csodát tett
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.