Egy ideje úgy olvasok könyvet, hogy aláhúzom benne ceruzával az elgondolkodtatóbb részeket. Ehhez persze szükséges egy jól megírt, érdekes kötet, nem holmi sznobériában tocsogó, korunk problémáira fittyet hányó, kortársnak hazudott szépirodalmi maszlag – tisztelet persze a kevés kivételnek, amelyekbe belelapozni nem időpazarlás.
„A muszlim inváziónak készítik elő a terepet”
Balázs D. Attila Laurent Obertone Gerilla című könyvét ajánlja elolvasásra a karantén alatt.
Még a járványhelyzet előtt kezdtem el bújni Laurent Obertone Gerilla című magyarul is nemrég megjelent regényét. Nem sikerült gyorsan elolvasnom, bár kétségtelenül letehetetlen. De már azért sem haladhattam olyan sebesen vele, mert egyre gyakrabban húzogattam alá a mondatokat a lapokon, ezzel együtt sorra vontam a párhuzamokat a regény szereplőivel, és a mi trójai falovainkkal. És egyre csak emeltem a kalapom Obertone tisztánlátása előtt, hiszen ő nevén nevezi a „fiatalokat”, és szakít az irodalmat is megfertőző politikailag korrektség gyakorlatával.
Ám az író jóstehetsége is elgondolkodtató, mert az eredetileg négy éve megjelent mű több újabb, a fékevesztett migrációhoz köthető kóros jelenséget is megjósolt. Persze, ahogy haladtam a Gerillával, egy idő után már csak Magyarország járt a fejemben, nem pusztán a káoszba fulladó franciahon, ahol a kötet cselekménye játszódik, vagyis az az állam, amelynek valós hibái szülték ezt a különösen fontos művet. Azokról a hibákról beszélek, amelyek fekélyként terjednek Európában a hatalomra került hiperliberálisok öngyilkos felfogása miatt, amivel a muszlim inváziónak készítik elő a terepet.
A Gerillában az Európa meghódításában érdekelt iszlamista, és az önsorsrontó szélsőbaloldali embertípus több archetípusa is megjelenik, ez pedig nyilván sokaknak szúrja a szemét idehaza is, hiszen a mű a mi ellenzékünk boszorkánykonyhájáról is szól. Nem is lepődtem meg, amikor olvashatatlannak bélyegezték a Gerillát egy fórumon ugyanúgy, mint Wass Albertet azok, akik ha megszakadnak, sem tudnak erdélyi fejjel gondolkodni.
Pedig Obertone művében pusztán a hiperrealisztikus látásmódot használja, de azt mesterien, és felvázolja azt az apokalipszist, amit a radikális muszlimok bárhol előidézhetnek Európában ott, ahol már-már perverz módon fojtják el a nemzeti érzületet az önvédelmi reflexekkel egyetemben.
Ezért ajánlom olvasásra ezt a könyvet, aminek Franciaország végnapjai az alcíme, hogy mi, a Kárpát-medencében még a járványhelyzet idején se dőljünk hátra.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVendégjátékok a Nemzeti Színházban
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok szerepelnek a májusi műsorban.
Meghalt Steve Albini, aki nélkül a Nirvana, a Foo Fighters és a Pixies sem lenne az igazi
Hatvanegy éves volt.
Egy eddig el nem mesélt történet
Mi a kapcsolat Victor Vasarely és Fajó János között?
Szenzációs, mibe kezd az ötvenkilenc éves Robert Downey Jr.
Az Oppenheimer friss Oscar-díjas színésze új területre tévedt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!
Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet
Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték
Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban
Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?
Átfogó támadásba kezdett Oroszország
A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak
Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire
A BBC is felszállt Magyar Péter kampánybuszára
Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezVendégjátékok a Nemzeti Színházban
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok szerepelnek a májusi műsorban.
Meghalt Steve Albini, aki nélkül a Nirvana, a Foo Fighters és a Pixies sem lenne az igazi
Hatvanegy éves volt.
Egy eddig el nem mesélt történet
Mi a kapcsolat Victor Vasarely és Fajó János között?
Szenzációs, mibe kezd az ötvenkilenc éves Robert Downey Jr.
Az Oppenheimer friss Oscar-díjas színésze új területre tévedt.