Tizedik alkalommal rendezik meg Szófiában december 4–7. között a Nemzetközi Liszt–Bartók Zongoraversenyt, amelynek fő szervezői a szófiai Magyar Kulturális Intézet és a bolgár Pancho Vladigerov Nemzeti Zeneakadémia. Idén a versenyzők az online térben mérik össze tudásukat a korlátozások miatt. A zongoraverseny fénypontjának hagyományosan a zsűri nyitóhangversenye, valamint a győztesek zárókoncertje számít.
A világjárvány miatt ezeket csak jövőre tarthatják meg, amikor Liszt Ferenc születésének kétszáztizedik és Bartók Béla születésének száznegyvenedik évfordulóját ünnepeljük.
Az ifjú művészek három kategóriában indulhattak: az első kategóriában 15 éven aluli gyermekek, a másodikban 19 éven aluli, míg a harmadik kategóriában 32 éven aluli fiatalok mérhetik össze tudásukat. Teljesítményüket a zsűri a pénzjutalmak mellett olyan különleges elismerésekkel is honorálhatja, mint egy fellépési lehetőség Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneakadémián 2022-ben.
Miskédi Szandra, a szófiai Magyar Kulturális Intézet vezetője elmondta, hogy a megmérettetést a tavaszi korlátozások miatt már egyszer elhalasztották, és nem találták jó megoldásnak azt újra elnapolni. Azt tapasztalták, hogy az online megvalósítás jól működhet. A zsűri két napon át egymástól távol, de egy időben nézi meg a beérkezett felvételeket, majd videokonferencia keretében értékeli azokat. Az eredményhirdetés december 7-én lesz.
A 10. Nemzetközi Liszt–Bartók Zongoraverseny fővédnöke a bolgár kulturális miniszter, főszervezői a szófiai Magyar Kulturális Intézet és a bolgár Pancho Vladigerov Nemzeti Zeneakadémia. A verseny zsűrijét elismert bolgár zongoraművészek, zongoratanárok alkotják, elnöke Fülei Balázs zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene tanszékének vezetője, aki 2020-ban Steinway Artist címet kapott. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.