A Liszt-ünnep célja, hogy ide csalja Liszt Ferencet a XXI. századba
A klasszikus és kortárs zene kiválóságai is fellépnek.
A klasszikus és kortárs zene kiválóságai is fellépnek.
A klasszikus és a kortárs zene kiválóságai érkeznek.
A Budapesti nemzetközi orgonafesztivál május 5-e és június 30-a között várja a hangszerek királynőjének rajongóit a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban.
Külön erre az alkalomra érkezett Budapestre az 1500 körül készült Pannonhalmi Hóráskönyv.
Liszt földöntúli világokba emelte át nemcsak a hallgatóságát, de egész lényével a tanítványait is.
Egyedülálló komolyzenei produkcióval és nemzetközi hírességekkel folytatódik az orgonaművész koncertsorozata.
Hat kiváló zongoraművész, hat művészegyéniség lép színpadra egy este.
A Vigasz a gyászban című koncerten Kautzky Armand színművész is közreműködik.
A belvárosi főplébánia-templomban mindenhonnan közel kétezer év történelme köszön vissza.
Liszt Ferenc és Erős Pista inspirálta a Budapest Táncszínház készülő előadásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A videót egy informátor készítette, aki állítólag maga is felszólalt volna az eseményen.
A Tisza Párt elnöke üzenetet is kapott.
A helyzet egyre romlik Erzsébetvárosban.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
Komoly nukleáris kockázatra figyelmeztet a NAÜ.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Számos legenda fűződik a középkor legtitokzatosabb lovagrendjéhez.
"Our patriot friends, Georgian Dream (GD), won first place by a landslide in the municipal elections. Bravo!" wrote Peter Szijjarto.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.