Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója a rendezvényen kiemelte: azért fontos, hogy legyen egy Liszt Ferenchez kapcsolódó, nagyszabású fesztivál, mert a magyar zeneszerző zseni volt, aki már a saját korában is branddé vált, és Frédéric Chopinhez hasonlóan a XIX. század egyik sztárja volt.

Az idei Liszt-ünnepen a Walk My World is látható lesz
Lisztnek rendkívül izgalmas volt az élete, támogatta korának tehetségeit és olyan, a XIX. századi zenét megújító komponistákat segített pályájuk kezdetén, mint Wagner vagy Saint-Saëns
– mutatott rá a vezérigazgató.
Mint fogalmazott, az a cél, hogy ide csalják Liszt Ferencet a XXI. századba, legyen itt velünk, ugyanis sok, a művészetéből és a gondolkodásából adódó észrevétele van számunkra.
A Müpa közleménye szerint a Magyar Nemzeti Férfikar egy egész estet szentel Liszt Ferenc kevésbé ismert, 1838 és 1847 között született kórusműveinek a Magyar Zene Házában október 11-én. Mint írták, Palojtay János zongoraművész és a kölni Gürzenich-Orchester szimfonikus zenekar a Müpában október 18-án tartandó koncertjén – ahol a kolumbiai hegedűművész-karmester, Andrés Orozco-Estrada fog dirigálni – Liszt Ferenc és Johannes Barhms művei csendülnek fel.
A MOMKultban október 20-án fellépő Natalie Tenenbaum zeneszerző, zongorista és énekes-dalszerző koncertjén a saját kompozíciói mellett Bach, Sztravinszkij, Debussy, Liszt és mások művei nyomán készített parafrázisok is helyet kapnak.
A világklasszis szólistákból álló Israeli Chamber Project október 21-i, a Budapest Music Centerben (BMC) tartandó kamarakoncertjén Debussy, Sztravinszkij, Bartók és Ravel egy-egy alkotása mellett egy Liszt-mű – Saint-Saëns átiratában – is szerepel.
Ugyancsak a BMC-ben hallhatja a közönség Lukas Ligeti osztrák zeneszerző, ütőhangszeres művész szerzői estjét október 14-én. Az afrikai hagyományokkal, az elektronikával és a kortárs kamarazenével is kísérletező zeneszerző munkásságából az énekművész Julie Vercauteren, a marimbaművész Caitlin Jones, az Ensemble Hopper és a Mivos Quartet ad ízelítőt.