Bár a kiállítás a zeneszerző pedagógusi útját mutatja meg, muzsikával is vártak minden érdeklődőt. A 3. magyar rapszódia, egy hangversenyetűd (Un sospiro) Miriam Gómez-Morán előadásában és a 2. (h-moll) ballada, Kiss Péter előadása segítségével léptünk át Liszt Ferenc (1822–1886) világába. A Liszt Múzeum ugyan már korábban is rendezett hasonló témájú kiállítást, valamint konferenciát, akkor elsősorban a nemzetközi tanítványi kört kívánta bemutatni.
Liszt Ferenc különleges íróasztala is látható a tárlaton
A magát egész életében büszkén magyarnak valló, bár magyarul nem beszélő Liszt egységes életművében a tanításnak is helye volt – nemcsak családon belül. Az ősi magyar zenét kereste, Bartók és Kodály előfutáraként azt is tervezte, hogy népdalokat megy gyűjteni, még 27 évesen. Végül nem így alakult a sorsa, de magyarságára büszkén írta meg 19 magyar rapszódiáját, s itt a Liszt Múzeumban sétálva, Bösendorfertől kapott komponáló íróasztalán még ma is láthatjuk A magyarok istene című művének részletét – Petőfi egyik versének megzenésített változata – facsimiléjét 1881-ből, saját kézírásával.
Liszt az irodalomban is jártas volt, foglalkozott esszéírással, műelemzéseket is írt, és a tanítást is hivatásának tekintette. 1835-ben Franciaországban megjelent sorozatában – A művészek helyzetéről és helyükről a társadalomban – lefektette azokat az alapokat, amelyeket a gyakorlatban is meg kívánt valósítani, tanárként. A jelen tárlat nemcsak levélrészletekkel, fotókkal, vázlatfüzetekkel, ceruzás bejegyzésekkel kiegészített kottákkal illusztrálja Liszt pedagógusi útját. A személyes tárgyak között ott találjuk a magyar és a külföldi tanítványok visszaemlékezéseit is, akik elsősorban az alkotó személyiségének hatását, kisugárzását hangsúlyozzák, valamint humorát is gyakran felidézik.
Liszt nem kizárólag a zongorajáték technikájára, hanem az önálló, személyes értelmezésre fektette a hangsúlyt.
1832 elején Madame Boissier leányát, Valerie-t tanította zongorázni, s ekkor is egyfajta szintézisre törekedett: felolvasott neki például Victor Hugo írásaiból. Egyformán lényegesnek tartotta az irodalom vagy a filozófia ismeretét is minden tanítványa számára, az egyéniség, a gondolkodás fejlesztését, a lélek nemesítését is – hiszen ő maga is önmagát képezte, fejlesztette fáradhatatlanul.
Néhány tanítvány nevét érdemes is most megemlítenünk, így August Stradal cseh zeneszerzőét, Arthur Friedheimét, későbbi veje, Hans von Bülow nevét, valamint gróf Zichy Gézáét, aki gyakori vendége és tanítványa is volt Lisztnek, s aki jobb karját egy baleset során ugyan elvesztette, de bal kézzel is kiválóan játszott, és ismert zongorista-zeneszerző lett.
Korai, magántanári órák, majd a genfi tanári időszak után, amikor a Zeneakadémia megnyílt, Liszt Ferenc már ismert és elismert pedagógus volt, osztályába pedig egyedi felvételi eljárással lehetett bekerülni. Stradal írta érzékletesen róla, hogy olyan szabadon, minden akadémikus kényszer nélkül tanított, mint a görög filozófusok. Érdemes hát nekünk, látogatóknak is a kiállításon hosszabban elidőzni, felfedezni a tanári szerepben is intenzív és izgalmas, lenyűgöző alkotó személyiségét.
Borítókép: A kiállítás (Fotó: Bach Máté)
