Bár a kiállítás a zeneszerző pedagógusi útját mutatja meg, muzsikával is vártak minden érdeklődőt. A 3. magyar rapszódia, egy hangversenyetűd (Un sospiro) Miriam Gómez-Morán előadásában és a 2. (h-moll) ballada, Kiss Péter előadása segítségével léptünk át Liszt Ferenc (1822–1886) világába. A Liszt Múzeum ugyan már korábban is rendezett hasonló témájú kiállítást, valamint konferenciát, akkor elsősorban a nemzetközi tanítványi kört kívánta bemutatni.
Liszt Ferenc különleges íróasztala is látható a tárlaton
A magát egész életében büszkén magyarnak valló, bár magyarul nem beszélő Liszt egységes életművében a tanításnak is helye volt – nemcsak családon belül. Az ősi magyar zenét kereste, Bartók és Kodály előfutáraként azt is tervezte, hogy népdalokat megy gyűjteni, még 27 évesen. Végül nem így alakult a sorsa, de magyarságára büszkén írta meg 19 magyar rapszódiáját, s itt a Liszt Múzeumban sétálva, Bösendorfertől kapott komponáló íróasztalán még ma is láthatjuk A magyarok istene című művének részletét – Petőfi egyik versének megzenésített változata – facsimiléjét 1881-ből, saját kézírásával.
Liszt az irodalomban is jártas volt, foglalkozott esszéírással, műelemzéseket is írt, és a tanítást is hivatásának tekintette. 1835-ben Franciaországban megjelent sorozatában – A művészek helyzetéről és helyükről a társadalomban – lefektette azokat az alapokat, amelyeket a gyakorlatban is meg kívánt valósítani, tanárként. A jelen tárlat nemcsak levélrészletekkel, fotókkal, vázlatfüzetekkel, ceruzás bejegyzésekkel kiegészített kottákkal illusztrálja Liszt pedagógusi útját. A személyes tárgyak között ott találjuk a magyar és a külföldi tanítványok visszaemlékezéseit is, akik elsősorban az alkotó személyiségének hatását, kisugárzását hangsúlyozzák, valamint humorát is gyakran felidézik.
Liszt nem kizárólag a zongorajáték technikájára, hanem az önálló, személyes értelmezésre fektette a hangsúlyt.
1832 elején Madame Boissier leányát, Valerie-t tanította zongorázni, s ekkor is egyfajta szintézisre törekedett: felolvasott neki például Victor Hugo írásaiból. Egyformán lényegesnek tartotta az irodalom vagy a filozófia ismeretét is minden tanítványa számára, az egyéniség, a gondolkodás fejlesztését, a lélek nemesítését is – hiszen ő maga is önmagát képezte, fejlesztette fáradhatatlanul.
