Szexista poénokkal szórakoztatta a magyarokat a német zenekar, amely egy idióta húzással megtízszerezte a rajongótáborát

Ha valaki magaskultúrát keresett az MVD Dome-ban hétfő este, az valószínűleg sikítva menekült. Németország egyik legnépszerűbb exportcikke, az Electric Callboy azt nyújtotta, ami a lényege: vérprofi de végtelenül vásári, ám mégis szuperszórakoztató koncertet.

Fotó: Máté Éva

Az Electric Callboy a 2010-es években nem igazán tűnt ki a számtalan hasonló európai metalcore-együttes közül, itthon is olyan közepes méretű klubokban léptek fel, mint az A38 vagy a Dürer Kert. Aztán jött a járvány, ami földbe állított a zeneipart, őket pedig eleinte duplán rosszul érintette, mert Sebastian Biesler társénekes kiszállt a bandából. Az utódját hamar megtalálták Nico Sallach személyében, aztán a nagy lezártságok alatt a stúdióban kísérletezve összerakták a Hypa Hypa című számukat. Utóbbi leginkább olyan, mintha a Scooter taktusait gitárzúzással tarkítanák, és akkorát szólt a dal, hogy a karantén után egyből arénákban vagy épp a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadain találták magukat. Teljesen új korszak kezdődött tehát, ekkor vették fel a jelenlegi nevüket, korábban Eskimo Callboy néven nyomultak, ugyanakkor ez a húzás a paradigmaváltás mellett arról is szólt, hogy megijedtek a cancel culture-tól, sokan sérelmezték az eszkimó szót, ők pedig engedtek a woke nyomásának.

Hat éve még a Dürer Kertben, most pedig már az MVM Dome-ban lépett fel az Electric Callboy Fotó: Máté Éva

Bolondok is lettek volna kockáztatni, amikor épp feljutottak a csúcsra és olyan rajongókat is bevonzottak, akik valószínűleg az életben nem hallgattak még metált semmilyen formában. Nem lehetett nem észrevenni, hogy erősen felhígult a közönségük. Nemcsak a hasonló bandákra járó típusfigurák jelentek meg: életemben nem verekedtem még koncerten, de a legutóbb fellépésük alatt majdnem belekényszerített két legénykedő tini. Ugyanakkor a mulatós – mert ha nem is magyar értelemben, de azért számos új slágerük ebben a kategóriába tartozik, még ha sok öniróniával is élnek – nem feltétlenül csak a konszolidált réteget csábítja. Viszont az Electric Callboy új iránya, ha olykor szembe is megy a jó ízléssel, nagyon eteti magát, és pontosan tudják, hogyan kell még omlósabbá tenni az amúgy is pépes húst: olyan látványos koncerttel, amely bizonyos pillanatokban a Rammsteinnel is felveszi a versenyt.

És biztosra mentek az előzenekarok tekintetében is. Akárcsak ők, a mostanában egyre népszerűbbé váló Wargasm is az elektronikus elemeket vegyíti metállal, csak miként a kivetítőn olvasható volt a felirat, hogy Angry songs for sad people, jóval karcosabbak és dühösebbek; 

szinte láttam magam előtt, ahogyan szombat hajnalban egy sötét londoni szórakozóhelyen a számaik alatt elszabadul a pokol és repkedni kezdenek a korsók, mert néhányan bevadultak a melltartóban színpadra lépő női énekestől vagy sérelmezték, hogy a férfi frontember a szüleiket szidta az egyik dalukban.

Az utánuk következő Bury Tomorrow pedig már az idei Rockmaratonon is magával ragadott: láttam már párszor a bandát, de sokáig nem tudtam megkülönböztetni a millió hasonló metalcore-együttestől, manapság azonban szintet léptek, és jóval dinamikusabbá és lehengerlőbbé váltak.

A Wargasm énekesnője nem gondolta túl az öltözködést Fotó: Máté Éva

Az Electric Callboy jegybevételének egy része a tűz martalékává vált

Amikor vacilláltam, hogy feltétlenül megnézzem-e az Electric Callboy-t annak ellenére, hogy azok a számok már csak homeopátiás mennyiségben kerülnek elő, amelyek miatt megszerettem őket, az előbbi két formáció mellett a döntő érvet Frank Zummo személye jelentette. Életem legmeghatározóbb bandája a tavaly feloszlott Sum 41, a dobosuk pedig most velük turnézik, ráadásul készítettek is egy feldolgozást a Still Waiting című slágerükből, amelyet játszanak is a turnén. Mindezt rögtön második tételként le is nyomták konfettieső kíséretében, itt már úgy voltam, bármi is történik az est folyamán, megvettek kilóra. 

A Sum 41 egykori dobosa most az Electric Callboyjal turnézik Fotó: Máté Éva

De ezután jött csak a java, a vásári szórakoztatást maximumra járatták még több konfettivel, láng- és füstoszlopokkal, tűzijátékkal vagy éppen neonból kirajzolódó péniszekkel a kivetítőn, ugyanakkor nem a magaskultúra miatt érkeztünk, a jegyárakból befolyó összeg egy részét szépen elégették a színpadon, nyilván soha nem fogják őket egy lapon emlegetni az olyan elektronikával kísérletező metálegyüttesekkel, mint a Nine Inch Nails, de hasonló show-műsorokkal még számtalan nyarat végigfesztiválozhatnak.