A látványtervező művész mesterképzés osztályfőnökei Esztán Mónika és Pálfi Szabolcs látványtervezők lesznek.
A dokumentumfilm rendező művész mesterképzést Barlay Tamás rendező-szerkesztő, az MTVA főmunkatársa irányítja majd.
Az SZFE megújulásának fontos lépéseként a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet a képzés céljait tekintve korszerűtlen és szűkös Szentkirályi utcai épület, valamint a méltatlan állapotú Róna utcai filmgyár pincéjének kazánházában kialakított műterem helyett munkáját a jövőben a Duna Televízió egykori székházában folytatja. Az épület felújítva, a kor igényeinek megfelelő tantermekkel, speciális, hangszigetelt oktatótermekkel, vetítőkkel, vágószobákkal, filmműteremmel és tévéstúdiókkal várja a hallgatókat, akiknek folyamatban van egy digitális utómunka-stúdió kialakítása, valamint a tévéstúdió új kameraláncának beszerzése is.

Fotó: Egykor.hu
„A sajtóban korábban megjelent, a munkájukat szeptemberben kezdő oktatókat lejáratni kívánó írások nem tántorítják el az egyetem vezetését az intézmény megújításának szándékától. Tisztelettel kérjük az egyetem polgárait és minden érdeklődőt, hogy kizárólag az egyetem vezetése által kiadott hivatalos sajtóközleményeket tekintsék mérvadónak!”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!