Magyar történelmi tévéfilm készül Trianon tragédiájáról

Az Iványi Marcell rendezte alkotásban a Budapesti Operettszínház művészei működnek közre. A legtöbb jelenet helyszíne a Magyar Vasúttörténeti Park.

2021. 02. 05. 19:15
null
A menekülő család vagonlakóként élte át a nehéz időszakot Fotó: A fotókat készítette a terepszemle során Iványi Marcell és Tóth Zsolt.
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zenés történelmi tévéfilmet forgatnak a Szétszakítottak című musicalből. Az eredeti színpadi mű Dolhai Attila ötlete alapján és rendezésében, Cári Tibor zenéjével született még tavaly, a tavaszi pandémia idején, a trianoni békediktátum századik évfordulójára. A forgatás várhatóan márciusban kezdődik.

A koprodukcióban készülő alkotás a Nemzeti Filmintézet egyedi színházi pályázatán való részvétel eredményeképpen jött létre, amelynek célja kifejezetten színházi és filmes stábok együttműködése – áll a Budapesti Operettszínház lapunkhoz eljuttatott közleményében. Mint írják, február 4-én stábtalálkozót tartottak a film alkotói: Iványi Marcell, Arany Pálma-díjas rendező, Tóth Zsolt operatőr, Németh Ákos drámaíró, a film forgatókönyvének írója, Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója és egyben a film producere, Cári Tibor zeneszerző, Dolhai Attila Jászai Mari-díjas művész, valamint a teátrum művészei. Az eredeti színpadi mű Dolhai Attila ötlete alapján és rendezésében, Cári Tibor zenéjével született tavaly, a tavaszi pandémia időszakában, a trianoni békediktátum századik évfordulójára. A Szétszakítottak című musicalt a Budapesti Operettszínház saját online felületein közvetítette, a mű mottóját Kiss-B. Atilla főigazgató úgy fogalmazta meg: „Szeressük vissza határainkon túl élő honfitársainkat!”

Az egyik lehetséges helyszín
Fotó: A fotókat készítette a terepszemle során Iványi Marcell és Tóth Zsolt

Cári Tibor – a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs film komponistája – kortalan zenét képzelt el a filmhez. Dallamvilága merít a kamarazenétől egészen a szimfonikus hangzásig, kiemelve a történet líraiságát és drámaiságát, ugyanakkor a filmben elhangzó tizenkét dal a klasszikus musicalek irányába mutat. A tavasszal bemutatott online változathoz képest új dalok is születtek, valamint a filmes műfajhoz elengedhetetlenül szükséges kísérőzenék. A zenés mű dalszövegeit Dolhai Attila jegyzi, aki egy villanásra feltűnik majd a filmkockákon. Továbbá szerepet kapott mások mellett Földes Tamás, Janza Kata, Bálint Ádám, Sándor Péter, Melis Gábor, Oszvald Marika, Gubik Petra és Mészáros Árpád Zsolt, valamint a tízéves Németh Marcell is. Érdekesség, hogy Kiss-B. Atilla és a művészek gyermekei is feltűnnek a tévéfilmben. A forgatások várhatóan márciusban kezdődnek és április elejéig tartanak.

A hetvenpercesre tervezett tévéfilm forgatókönyve valós eseményeken alapul, ezeket a főhős Dér Zoltán (a filmben Bor Ernő) fiatalemberként, temesvári lakosként, magyar állampolgárként élte át, és beszélte el visszaemlékezéseiben: a világháború végét, a háborús vereséget és következményeit, ami korábban elképzelhetetlen volt, és kataklizmaként rázta meg nemcsak az országot, de az ő életét is. Németh Ákos szerint a forgatókönyv célja, hogy a nagypolitikai történéseket, hétköznapi emberek történetén át mutassa be, ennek érdekében szeretnék ábrázolni a kort, a helyszínt és a társadalmi státust, ahonnan a főhősök indultak. „Ez a nemzeti tragédia egyre távolabb kerül tőlünk időben, személyes átélői, akik még emlékeket őriznek, és adhatnak tovább, már nagyon kevesen vannak. Dér Zoltán emlékei, melyek nem több és nem kevesebb viszontagságot mutatnak be, mint ami kortársai közül a többségnek kijutott, alkalmasak arra, hogy némi szerkesztés, és dramaturgiai beavatkozás nyomán újabb nemzedékekkel ismertessék meg a kort, és szerezzenek ne csupán ismereteket, de első kézből származó beszámolón át szinte tapasztalatokat arról, ami néhány generációval korábban országunkban és országunkkal történt” – idézi a közlemény Németh Ákos gondolatait. A film egy fiatal, Budapesten tanuló pozsonyi lány, Ibolya, valamint a temesvári Bor család egyik fiúgyermekének, Miklósnak a kapcsolatát mutatja be, amely szokványos időkben, szokványos körülmények között házassággal, polgári miliőben leélt átlagos családi életben teljesedne ki. A történet szerint azonban a pár, jobbára a háborús körülmények miatt egymástól elválni kényszerül. Az ő személyes sorsuk, szakításuk mögött egész országrészek egymástól való búcsúja húzódik meg.

A menekülő család vagonlakóként élte át a nehéz időszakot
Fotó: A fotókat készítette a terepszemle során Iványi Marcell és Tóth Zsolt

A forgatások változatos helyszíneken zajlanak majd, a legtöbb jelenetnek a film koprodukciós partnere, a MÁV jóvoltából a Magyar Vasúttörténeti Park biztosít helyet. Az ott található korabeli szerelvények, állomás és peron szolgálnak a történet háttereként, megidézve azt a nehéz időszakot, melyet vagonlakóként élt át a menekülő család. Fontos helyszín lesz továbbá az Óbudai Társaskör és környéke, a Szent Péter és Pál-templom, valamint a Rákospalota–Újpest vasútállomás. A film lakásbelső jelenetei pedig műteremben készülnek – derül ki a tájékoztatóból.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.