Vastaps kísérte a Hunyadi-sorozatot Kanadában
Óriási ovációval fogadta az észak-amerikai közönség a magyar szuperprodukciót.
Óriási ovációval fogadta az észak-amerikai közönség a magyar szuperprodukciót.

A Most vagy soha! meghatotta a nézőket az erdélyi Kisgalambfalván.

A kritikák oka szerinte az, hogy a film a hazaszeretetről szól.

Filmek, amelyek örökre beíródtak a magyar filmtörténetbe.

A színész vidám figurát alakít az új magyar történelmi filmben, de szívesen kipróbálná magát drámai szerepben is.

El kell felejteni az évtizedekig belénk vert „merjünk kicsik lenni” alapállást!

Az eseményen megvizsgáltak néhány nemrégiben készült magyar ismeretterjesztő produkciót.

Az Árpádok felemelkedése című hiánypótló film az Árpád-dinasztia IX. századi felemelkedését mutatja be.

Az exkluzív eseményen filmes szakemberek, producerek vettek részt.

Az írónak sokkal többet kell tudnia a korról, mint amennyi a regénybe végül belekerül, hogy otthonosan mozogjon benne az író, és az olvasó is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az online kitöltés gyors, egyszerű és biztonságos.

A jelek szerint már a stadionban van a magyar miniszterelnök is.

A helyszínen meghalt egy fiatal férfi.

Néhány tucat ember lézengett az ellenzéki eseményen.

Ukrajna legújabb korrupciós botránya megrendítette Kijevet és felerősítette a bizonytalanságot Zelenszkij vezetői hitelességében.

Az Ukrajnában kirobbant legújabb korrupciós botrány ellenére is bőkezű a katonai szövetség.

Minden pályaválasztási rendezvényen jelen vannak, és a gyerekműsorokon keresztül már tinédzsereket próbálnak meggyőzni a frontszolgálatról.

Even Tisza Party supporters acknowledge the government’s successes, while Peter Magyar only engages in mudslinging, Daniel Deak told Magyar Nemzet.

Kövesse velünk a magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő vb-selejtezőjét Írország ellen.

A tét hatalmas: győzelemmel a magyar válogatott akár a vb-részvételt is megszerezheti.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.