idezojelek

A világon élni csak hősként érdemes

El kell felejteni az évtizedekig belénk vert „merjünk kicsik lenni” alapállást!

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined
Fotó: Pannonia Entertainment Ltd.

Több mint fél évszázada, az 1968-as Egri csillagok-film óta reménykedve várunk egy olyan, szívünket megdobogtató, fölemelő, hazaszeretetre nevelő, büszkeségre okot adó magyar történelmi filmre, amely végre nem a kicsinységünket, jelentéktelenségünket próbálja belénk verni, amely nem kigúnyol, amely nem az állítólagos és kollektív történelmi bűneinkért ostoroz minket, és amely után nem lesütött szemmel, szégyenkezve kell hazakullognunk a moziból. Ötvenhat éve nem készült olyan nagyszabású történelmi filmünk, amelyre fentiek igazak lennének. Kisebbeket persze forgattak, amelyek adott esetben szépek voltak, meghatók, esetleg frappánsak. Nem rossz a Szabadság, szerelem, megható az Örök tél, ütős a Blokád, zseniális a Semmelweis, és még akad néhány fontos filmünk a közelmúltból. Ám nagyszabású, a magyarság közérzületét évtizedekre meghatározó, önbecsülését gyógyító, korszakos történelmi tabló az Egri csillagok óta nem készült. Így látom – s minthogy ez egy vélemény, még az is lehet, hogy nincs igazam.

Megfigyelésem a következő. 

Tízből két magyart nem érdekel, sőt kifejezetten nem is akarja, hogy a történelmünkről filmek készüljenek, pláne olyanok, amelyekben világraszóló sikereinkről, vitézségünkről, bátorságunkról van szó. Ez ugyanis – szerintük – „magyarkodás”. A sok száz színésznek, statisztának, berendezőnek, kosztümösnek, kaszkadőrnek kifizetett pénzt inkább óvodai genderoktatásra fordítanák.

E tízből két magyar úgy látja: a magyar genetikusan alattvaló, lúzer, nagy királyaink gonosz hódítók voltak, a nándorfehérvári győzelem nem a magyarok érdeme, a mi fontos csatáink: Augsburg, Merseburg, Muhi, Mohács, Világos és a Don-kanyar, Trianont pedig megérdemeltük. Ezek a honfitársaink akkor is inkább a Szulejmánon vagy a DK-tévén lógnak majd, ha elkészül a Hunyadi-filmsorozat. Ők azok, akik meg sem nézik, mégis lepontozzák majd a Most vagy soha! című alkotást az internet bugyraiban. Ettől pár pillanatra boldognak képzelik magukat, hogy aztán folytassák létezésüket: a gyűlölködéstől gyűlölködésig tartó vegetálást. Nekik minden szép és fenséges, ami tőlünk nyugatabbra történt és történik, és minden mucsai és szánalmas, ami magyar. E tízből kettő a rovatom címéből az a bizonyos másik Magyarország, amelynek tagjait lehetetlenség fölemelni, szépre-jóra tanítani, bármiről meg­győzni, akikre nem hat sem ész, sem szív. DK-sok és kész. Ők azok, akik a magyar válogatott meccsei után büszkén hencegnek vele, hogy az ellenfélnek szurkoltak. Velük sajnos nincs és soha nem is lehet közös nevező, kiegyezés, hiszen nemhogy a nemzeti minimumot, de a nemzetet is tagadják, körberöhögik.

Tízből nyolc magyar viszont (legyen akár jobb- vagy baloldali) évtizedek óta várja, hogy elkészüljön végre a mi korunk Egri csillagokja. Hogy ne a Rettenthetetlent kelljen előkotorni, amikor honfiúi lelkesítésre vágyik, hanem valamit, ami a miénk. Ami rólunk, magyarokról szól, igaz és megható, büszkévé tesz és fölemel.

„Évszázadok óta (nagyjából a Hunyadiak óta) diktatúrák, gyarmatosító, erőszakos nagyhatalmak elnyomása alatt élünk, hazánk folyamatosan kényszerpályán mozog, önállóságunk most is csak részleges. Történelemkönyveinket rendre átírták az éppen aktuális idegen elnyomóink, mert nem akarták, hogy büszkék legyünk történelmünkre, hőseinkre. Ezért van az, hogy még ma is sok honfitársunk berzenkedik mindentől, ami magyar, ami hajdanvolt dicsőségünkre emlékeztet. Évtizedek alatt beléjük nevelték a félelmet, a gátlásokat, ezért ők azt hiszik, ez a normális. (Így keletkezett az egyik leggyűlöletesebb magyar szó: a „magyarkodás”.) Most tanuljuk éppen, hogyan egyenesedjünk föl újra, hogyan legyünk büszkék önmagunkra. Ehhez kellenek, kellenének kapaszkodók. Olyanok, mint az Egri csillagok, amely könyvben és filmként is elképesztően népszerű mind a mai napig.”

Mindezt öt éve írtam. Jelentem: óhajom meghallgatásra talált. Bán Mór nagy sikerű Hunyadi regényciklusából tízrészes filmsorozat készül, amelyet talán már az év végén bemutatnak. A beharangozó felvételek alapján több mint ígéretes.

Néhány nap múlva mozikban látható a Most vagy soha! Hihetetlen, de március 15-ről, történelmünk egyik legfontosabb napjáról nem készült időtálló film. (A Föltámadott a tengert sajnos rozsdaként fölfalta a beletuszkolt bolsevik propaganda.) Miként a legfontosabb napjainkról, legjelesebb uralkodóinkról sem készült. Pedig nekünk nem kell történelmet hazudnunk, hősöket lopnunk magunknak, mint némely szomszédunknak, „csupán” megírnunk, megfilmesítenünk, ami történt.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Biztos vagyok benne, hogy minden jószándékú magyar (a tízből nyolc) egy szerethető, katartikus filmre vágyik. Hogy ilyen lesz-e a Most vagy soha!, még nem tudjuk. Ám a film esetleges zsenialitásától vagy hibáitól függetlenül már most kalapot emelhetünk az alkotók előtt, hogy egyáltalán bele mertek vágni. Ráadásul azzal a nemes szándékkal, hogy példamutató, fölemelő, nemzeti büszkeséget okozó alkotást készítsenek. Ahogyan a szándék­etika tanítja: a cselekedet erkölcsi értéke nem függhet az eredménytől, hiszen az a döntés idején még kétséges – kizárólag a szándéktól. De azért abban is bízunk: nemcsak a szándék, hanem az eredmény is díjazható lesz. (Az pedig tökéletesen lényegtelen, mit vartyog majd a 444 meg a Telex, hogyan habzik majd a neten az a bizonyos tízből kettő. A borítékolható gonoszkodás, amit kieresztenek majd magukból, valójában csak önmagukról szól.)

A 2010 előtti évtizedekben legtöbbször a szándék is hiányzott valami nagyszabásúra. Csak egy példa. Bár komolyan vehető filmünk máig nincs a honfoglalásról, a paródiájára jutott pénz, energia. Pedig nem mindegy a sorrend. Amely nemzetnek van önbecsülése, előbb gyártja le a komolyat, csak utána a kifigurázósat.

 A Monty Python csak azután kacagtatta meg a világot Artúr királlyal, hogy előtte kazalnyi komoly film született róla.

Mi viszont sokáig úgy viselkedtünk, mint egy legyőzött, megtört, szétdarabolt nemzet. 

Rendezőink, dramaturgjaink, forgatókönyvíróink nem gyógyítani akartak, hanem sót szórni lelki sebeinkbe. Lenyomni minket a sárba. Filmiparunkat maguktól elalélt, tehetségtelen „sztárrendezők”, egymást körbekaseroló, „freeszfe”-s pojácák, színésznőket molesztáló szatírok, szivárványos aktivisták, amerikanizált senkik uralták. Ezek maffiaszerűen védték egymást, tisztségeiket örökös hitbizománynak, az országot fejőstehénnek gondolták.

 Aki Istenről, hazáról beszélt, azt oda sem engedték, vagy piranhaként nekiestek. Végtelen közpénzt elégetve nézhetetlen, bornírt művészfilmeket hánytak ki magukból, amelyekről jóérzésű magyar sikítva menekült ki a moziból (már ha volt olyan rutintalan, hogy beült). De legalább a nyugati liberális haveroktól díjeső, a Magyar Narancstól meg az ÉS-től havi buksisimi járt e „művészetért”.

 

E belterjes, agresszív, a magyarok ügyeire sercintő kompánia kifüstölése nehezebb feladat volt, mint Augiász istállójának kipucolása, s talán még a folyamat végén sem vagyunk. Ám az első eredmények már látszanak. Évről évre egyre több a jó magyar film. Látványosak, hatásosak, igényesek. Egyszer s mindenkorra el kell felejteni az évtizedekig belénk vert „merjünk kicsik lenni” alapállást! 

Amely nemzet nem emeli föl a fejét, nem ápolja hagyományait, nem tiszteli nagyjait, az előbb-utóbb eltűnik a süllyesztőben. 

Akár a Most vagy soha! lesz korunk nagy filmje, akár a Hunyadi-sorozat, akár valami utánuk következő alkotás: nem szabad megállni, menni kell tovább! Mert: 

A világon élni csak hősként érdemes.

 

Borítókép: Jelenet az 1968-ban készített Egri csillagok című filmből (Forrás: Pannonia Entertainment Ltd.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Szőcs László avatarja
Szőcs László

Az USA választ, de rólunk is dönt

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

A szörnyek tényleg köztünk járnak

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Konzultáció az új magyar gazdaságpolitikáért

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Hol vagytok, „gyermekvédők”?

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.