A humanoid gép és a gépies ember szép új világa

Az „okos” gépek életünk mind több területén válnak uralkodóvá, s végül fölöslegessé tehetik az emberi spontaneitást, kreativitást, gondolkodást.

Faggyas Sándor

világjáték Kína szolgaság humanoid robot szabadság mesterséges intelligencia gép ember 2025. 08. 18. 6:10

Fotó: AFP/PEDRO PARDO

Persze nagyon sokan vannak, akik a humanoid robotok elterjedését és a mesterséges intelligencia (MI) természetes intelligencia elé/fölé kerekedését a társadalmi fejlődés, haladás, az emberi jólét részének, sőt előfeltételének vélik, és e folyamat gyorsításán munkálkodnak, illetve lelkesednek, még ha a felgyorsult robotizáció kockázataival kapcsolatban a jövőkutatók sem adhatnak kielégítő választ. Hogy az MI (angol rövidítéssel AI) milyen kockázatokat, sőt veszélyeket jelent az emberre, arra számtalan példát lehet említeni. Ám

a legfőbb veszély az, hogy a mesterséges intelligencia a piac-, pénz-, fogyasztás-, szórakozás-, médiavezérelt társadalomban elfelejtett, megtagadott Isten funkcióját, szerepét kezdi pótolni, illetve betölteni, amely minden kérdésre, problémára, igényre megadja a „korrekt” választ, a „megoldást”.

Az „okos” gépek életünk mind több területén válnak uralkodóvá, míg végül már helyettesítik, fölöslegessé teszik az emberi spontaneitást, kreativitást, képzeletet, gondolkodást, emlékezést, az akarat- és ítélőerőt, az érzelmi és a társas intelligenciát, végső soron a személyiséget.

A különféle gépekre, berendezésekre, szerkezetekre természetesen szükségünk van modern civilizációnkban, hisz megkönnyítik és hatékonyabbá teszik a munkát a termeléstől a különböző szolgáltatásokig, szabadabbá, komfortosabbá, élvezhetőbbé teszik a mindennapi életet.

Nincs is addig baj, amíg a gép eszköz – József Attilát idézve: „drága jószág”, „kezes állat” –, és az ember az ő ura, nem pedig a szolgája, sőt rabja. Az ember ugyanis nemcsak valamilyen szokásnak, szenvedélynek, vagy ideológiának válhat rabjává, hanem bármilyen gépnek is – az autótól a tévén át a számítógépig, mobiltelefonig.

Ha valaki (akár felnőtt vagy kisgyerek) az év egyetlen napján sem és már néhány óráig sem képes félretenni, kikapcsolni, elfelejteni az „okoskütyüjét”, az bizony végzetes függőséget, szolgaságot jelent. Az ilyen ember nem autonóm, hanem automata, még ha olyannak látszik is, akinek „ép testében ép lélek” él, mely utóbbi nélkül azonban az egészséges és szép test semmit nem ér.

A száz éve született nagy magyar költő, Nagy László ötven évvel ezelőtt készült utolsó filminterjújában azt üzente – mintegy testamentumként – a száz vagy ötszáz év múlva élő embereknek: „Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket.”

Minden reggel, amikor felkelés után megmosakodunk és a tükörbe nézünk, kérdezzük meg önmagunktól: van még emberi arcunk egyáltalán? Amíg van magunknak, és sokan másoknak is, addig van remény – minden gonoszság, hazugság, csalás, erőszak, veszély, viszály, háború ellenére is!

És még attól sem kell félnünk, hogy a humanoid robotok világjátékai felváltják, végképp eltörlik a 2800 éves múltra visszatekintő humán olimpiai játékokat.