Lord Rothermere pedig a Daily Mailben adta közre 1927-ben (Magyarország helye a nap alatt): „Egy olyan népet, mint a magyar, amely mögött egy ezredéves nemzeti és tradicionális fejlődés áll, amely a középkorban hősiesen védte Európát a töröktől, és amelynek már 1222-ben, mindössze hét évvel a miénk után megszületett a maga Magna Chartája, az Aranybulla, nem lehet úgy kezelni, mint egy újonnan létrejött balkáni államot a maga kialakulóban lévő intézményeivel és tapasztalatlan politikusaival.”
A lord cikke hét évvel azután született, hogy a trianoni békediktátummal az első világháború győztesei − első helyen a franciák és a britek – elvették a csaknem ezeréves Magyar Királyság területének kétharmadát, s odaajándékozták a területéhes szomszédoknak. Ukrajna ma erre az egyharmadára zsugorított Magyarországra haragszik, s ehhez jó partnereket talált a háborúpárti britekben és az EU jelenlegi vezetőiben.
Starmer úr felfogása távol áll attól, amit térségünkkel kapcsolatban John Paget és Lord Rothermere képviselt. Ő, miként Ursula von der Leyen EB-elnök, nem barátja a magyaroknak, viszont keblére öleli Volodimir Zelenszkijt, akinek az országa negyven éve még a Szovjetunió egyik tagállama volt.
A brit külpolitika az első világháború előtt is sokat ármánykodott Európa középső régiójában, mert úgy vélte, hogy Németországnak és az Osztrák–Magyar Monarchiának nincs helye a nap alatt. Ma ugyanezt gondolja a Nyugattól független Oroszországról. Pedig jó lenne ráébredni, hogy az idő vihara már elfújta a nagyhatalmi álmokat. Ugyanúgy, ahogyan hamarosan a kijevi megállapodást is elfújja a szél.
A szerző író, újságíró
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!