De mikor és miért történik meg a német fordulat? Ez az, amire ennyi év után rá kell mutatnunk. E ponton kell megemlítenünk egy kulcsfigura, mégpedig Alfred Herrhausen nevét.

Herrhausen tehát nem globalistaként, nem a piaci és pénzügyi profit szempontjából mérlegelte a régió lehetőségeit, hanem etikai és politikai alapon: ezek az országok megérdemlik azt, hogy felzárkózzanak a Nyugathoz, s ebben a nyugati országoknak – túl a gazdasági megfontolásokon – erkölcsi okokból is segíteni kell őket.

Herrhausen átfogó gazdasági koncepciót dolgozott ki az érintett országok felzárkóztatására, különös tekintettel a nagyarányú, a válságból kijutásukat leginkább gátló külföldi adósságállományuk elengedésére vagy átütemezésére. Ebből a szempontból kiemelten foglalkozott Lengyelországgal és Magyarországgal. Számunkra az adósság elengedésének és átütemezésének kardinális jelentősége lett volna akkoriban, amikor az országot több mint húszmillárd dolláros adósság sújtotta, a régióban mi voltunk a leginkább eladósodva, „hála” Kádár János és társai (Fekete János stb.) felelőtlen és országrontó politikájának.

 Javaslatot tett egy kelet-európai fejlesztési bank létrehozására (varsói székhellyel), ahonnan a régió felzárkóztatásának pénzügyi kezelése és menedzselése elvégezhető. Hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak és a Világbanknak kell élen járnia a kelet-európai országok megsegítésében.

Herrhausen átfogó elképzeléseit 1989. szeptem­ber 25-én ismertette előadásában a Világbank és a Valutaalap közös közgyűlésén. Innentől kezdve a nemzetközi közvélemény már tudott erről. Tervei megvalósítása érdekében megvásárolta a globális pénztőke egyik vezető londoni pénzintézetét, a Morgan Grenfell céget 2,7 milliárd német márkáért – és ezzel végképp kiváltotta a globális elit mérhetetlen dühét. 

Helmut Kohl ott és akkor elveszítette a legfőbb gazdasági tanácsadóját és „eszét”, akire, mivel a gazdaság nem tartozott a fő szakterületéhez, égetően szüksége volt. És egyben megértette: a globális (pénzügyi) elit nem támogatja Herrhausen és az ő elképzeléseit Kelet- és Közép-Európa, köztük Magyarország talpra állításáért, egy újfajta Marshall-segély megvalósításáért. (Két év múlva gyilkosság áldozata lett az a Detlew Rohwedder is, aki a német állami vagyonügynökség vezetőjeként valóban védte a kelet-német tartományokhoz tartozó nemzeti vagyont, és valóban visszajuttatta az egykori tulajdonosokhoz a kommunista állam által elzabrált vagyonokat…)

Hogy ez a fordulat mennyire valóságos, ahhoz álljon itt egy idézet Kulin Ferenctől: „Van olyan felfogás, amely szerint a kapitalizmuson belüli rendszerháború már az 1970-es, 1980-as évek folyamán végérvényesen eldőlt, ám a rendszerváltozást megelőző esztendők magyar külpolitikájának, közelebbről éppen a magyar–német kapcsolatok alakulásának története bizonyítja, hogy a kétfajta piacgazdaság közötti mérkőzés 1989-ben – Alfred Herrhausen, a Deutsche Bank elleni merényletig – még nem volt »lefújva«. A bonni külpolitika különös aktivitása Magyarország irányában ugyanis nem hagy kétséget afelől, hogy azt nemcsak a német tőke piacszerzési törekvése mozgatta, hanem a szociális piacgazdaság európai dominanciája megőrzésének, az úgynevezett rajnai kapitalizmus Kelet-Európára való kiterjesztésének a szándéka is.”

Amit befejezésül szeretnék hangsúlyozni: az vesse rá az első követ Helmut Kohlra, aki annak a J. F. Kennedynek a meggyilkolása után, aki a Fed pénzkibocsátási monopóliumát meg akarta szüntetni, s aki rámutatott a háttérhatalom erejére és jelenlétére, nem veszi véresen komolyan az ilyen típusú üzeneteket, mint a főtanácsadója elleni merénylet. Donald Trumpot azonban kemény fából faragták. Ő túlélte az ellene irányuló merényletet. Győzött, s a világ megváltozhat. Tegyük azért hozzá óvatosan: talán.