Szilágyi Zsolt Herbert karnagy, a székelyföldi produkció ötletgazdája és zenei vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: Erdély első városünnepe, a Szent György-napok 2020-ban esedékes harmincadik évfordulója nyitórendezvényének tervezték Szörényi Levente és Bródy János legendás alkotását, ám a koronavírus-járvány átírta az eredeti elképzeléseket. A helyszín a Sepsi OSK frissen elkészült futballarénája lett volna, ám félő volt, hogy a műfűvel megerősített gyepszőnyeget súlyosan károsíthatja egy hasonló terhelés, a nézőtér és előadótér között ily módon megnövekedő távolság pedig rontotta volna a látvány élvezhetőségét. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a közel ötezer néző befogadására alkalmas sportcsarnok, a Sepsi Aréna ad majd otthont a rockoperának. Mivel azonban a körülmények csak félházat engedélyeznek, négy, nézők által is követhető előadást terveznek, egy ötödiket pedig nélkülük, amelyet későbbi tévéközvetítés céljából rögzítenek.
A kórusokkal, zenekarokkal, táncosokkal együtt közel háromszáz fellépő ígér emlékezetes előadást, valamennyien székelyföldi származású művészek, illetve közreműködők. A szereplőtoborzásnál – a művészi képességek mellett – a régióhoz való kötődés is szempont volt, több mint száz felvétel alapján választották ki a szereplőket, akik kettős – egyes szerepekben tripla – szereposztásban szerepelnek. A zenei betétekkel is színesített sajtótájékoztatón István szerepében Farkas Loránd, a Kolozsvári Állami Színház művésze, Koppányként a magyarországi tehetségkutatókon ismertté váló Baricz Gergő, illetve Dombi Sándor, Réka szerepében Zöldi Lara, Laborc szerepében az ugyancsak a Kolozsvári Állami Színház művésze, Váta Loránd mutatkozott be. Saroltot Zsigmond Éva Beáta jelenítette meg, míg a főurak szerepében Lőfi Gellért, Kozma Attila és Oláh-Badi Alpár nyújtott ízelítőt a közismert műből.

Fotó: Kristó G. Hunor
A produkció bemutatását a szerzők és jogtulajdonosok videóüzenetben üdvözölték, illetve biztosították támogatásukról. – Számomra minden bemutatóval újjászületik a mű, és ugyanolyan izgalommal és érdeklődéssel várom a székelyföldi újjászületését, mint az eddigi rendezéseket – mondta Bródy János. Szörényi Levente így fogalmazott: – Csak hosszan tartó akadályoztatás után került sor arra, hogy az erdélyi magyarság szülőföldjén találkozzon az előadással, 2003. július 5-én Csíksomlyón félmilliónyi emberrel ünnepelhettük a régen várt találkozást. A készülő új bemutató természetesen megdobogtatja a szerző szívét, főleg, hogy az előadást kizárólag erdélyi művészek hozzák létre. Emiatt is áldásos lenne, ha személyesen is jelen lehetnénk a bemutatón.