Aki egyszer hallotta játszani a művészt, egészen biztos, hogy szuggesztív és teljesen egyedi koncertélményben volt része. Balázs János a klasszikus zene XXI. századi interpretálását lebilincselően, a legmagasabb technikai felkészültséggel szolgálja. Különleges érzéke van megérinteni a közönséget, ezáltal elmosni az előadó és a hallgató közötti távolságot. Egyedi tematikájú hangversenyei, műsorválasztásai képesek hatalmas tömegeket és fiatalokat megszólítani, melyet minden esetben a klasszikus zene népszerűsítése érdekében tesz – áll a Cziffra fesztivál lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Cziffra György szellemisége, s ez által a liszti szemlélet és hagyomány tér vissza a színpadra, hiszen egészen Liszt Ferencig nyúlik vissza az az előadói szabadságon alapuló, egyedi interpretáció, mely tanítványán, Thomán Istvánon keresztül eljutott Dohnányihoz, Keéri-Szántóhoz, akiktől maga Cziffra György is megtanulhatta ezt és tovább örökíthette az újabb generációkra. A tájékoztatóban Balázs János úgy fogalmaz:
„Hiszem, hogy mi, előadóművészek küldők vagyunk: üzenetküldők a közönség, a befogadók felé. Azt az üzenetet, amit fentről kaptunk, vagy amely bennünk a zene hatására megszületett, úgy kell átadni a közönségnek, hogy dekódolni tudja.”

Fotó: Cziffra100
A produkciót első alkalommal április 25-én este 19 órakor Zalaegerszegről, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremből, a Filharmónia Magyarországgal közös szervezésben, élő online közvetítés formájában követheti a közönség. A Cziffra György-emlékévben pedig további hazai és külföldi koncerthelyszínekre, fesztiválokra viszi el estjét a zongoraművész. A műsorban tíz mű hangzik el, köztük Wagner–Liszt Izolda szerelmi halála, Saint–Saëns–Balázs A hattyú, Liszt–Balázs 6. Magyar rapszódia, Rahmanyinov–Balázs Vocalise, Brahms–Cziffra–Balázs 5. és 6. Magyar tánc és Balázs János Improvizációk.
A koncertet élőben és díjtalanul közvetítik a Cziffra fesztivál honlapján, Facebook-oldalán, továbbá a Filharmónia web- és Facebook-oldalán, valamint YouTube- és Vimeo-csatornáján.