Veszprémben fontosnak tartják Rátonyi Róbert szellemének ápolását, pedig itt jóval kevesebb időt töltött, mint a Fővárosi (ma Budapesti) Operettszínházban. A művész az életének utolsó szakaszában négy előadást rendezett a városban és tervezte az újabbat, amikor mindössze 68 évesen, 1992-ben váratlanul elhunyt. Bő negyedszázaddal később két lelkes művész, Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és Keller János színművész gondolt egyet, és létrehozta a neves táncos-komikus nevével fémjelzett fesztivált, amely negyedik éve életképes.

Vonatról ledobott csecsemő miatt zokogtak Kecskeméten, a MÁV-hoz már régen is sok türelem kellett
A magyar animáció fővárosában idén 17. alkalommal rendezték meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált (KAFF), ahol több mint háromszáz filmet láthatott a közönség. Belőlem különösen két II. világháborús, egyaránt Lengyelországban játszódó alkotás csalta ki a legkönnyebben a könnyeket, de nevetésre is bőven akadt indokom.