Dante örök, a teremtés örök + videó
Sárkány Győző: Végtelen színjáték – Dante 700 című sorozata ugyan az Isteni színjáték ihletettségében született, azonban ízig-vérig a jelenkorról szól. Pontosabban a jelenkorról is, amennyiben Dante pokoli látomását beérte világunk. Ugyanakkor a sajátos fotográfiák az időtlenséget festik elénk, a világ folyamatos, soha véget nem érő, örök isteni teremtését.

Borítókép: Sárkány Győző a Gaál Imre Galériában kiállított képei között (Fotó: Teknős Miklós)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ákos és Tóth Vera a Magashegyi Undergrounddal együtt örülhetett az idei Petőfi Zenei Díjátadón
A gálát élőben közvetítette a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.

Szélsőséges edzésmódszerek és jegyüzérek diadalmaskodtak Kecskeméten
Szombat este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál záróeseményét, 96 alkotás volt versenyben, és 21 kategóriában osztottak ki díjakat.

Az olaszok szörnyű dolgot akartak művelni a Hunyadi-sorozattal, de végül pórul jártak
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.

Kiderült, hogyan fog kinézni Linda Hamilton a Stranger Things utolsó évadában
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Horrorkaraván sokkolta az M7-es autósait

Verstappen óriásit bukott a végén, a McLaren duplán örülhet

Kincsvadászok VIP: Szívszorító ok miatt árulja Andy Vajna családi örökségét Vajna Timi sógora

A pilóta is veszélybe került a WizzAir bukaresti gépén

Megszakad a szív: meghalt egy fiatal magyar rendőrnő, két kisgyermeket hagyott maga után

Ukrajna nem fizet

Nagyképű edzője Budapesten alázta meg a magyar válogatott sportolót

Reistad a BL-idény gólkirálynője, Brattset Dale a négyes döntő MVP-je

Részleteket közöltek az oroszok a reptereket ért ukrán dróntámadásról + videó

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze

Lengyel elnökválasztás: Itt vannak az első eredmények

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Címoldalról ajánljuk