Dante szelleme a jelenben

Végtelen színjáték – Dante 700, ez a címe Sárkány Győző Ferenczy Noémi-díjas érdemes művész kiállításának.

Budapest Sárkány Győző grafikus kiállítása Gaál Imre Galériában ( XX. Kossuth Lajos u. 39.) Fotó: Teknős Miklós

Végtelen színjáték – Dante 700, ez a címe Sárkány Győző Ferenczy Noémi-díjas érdemes művész legújabb kiállításának, utalva a költő halálának kerek évfordulójára. 

Olyan tárlat ez a Gaál Imre Galériában, amelynek nem kizárólag a címe, de maguknak a műveknek a címe egyaránt fontos. Mindenesetre ezt mondta az alkotó. Pusztán azért jegyzem meg ezt, lévén a nonfiguratív avagy absztrakt képek esetén a művészek zöme nem foglalkozik a munkák alá írt címekkel. Az igazság az, hogy a fotográfiák elsőre tűnnek absztrakt munkáknak, de hogy mik is pontosan, arról majd a maga idejében szólok. Miért fontosak a címek Sárkány Győző számára? A magyarázat már-már számmisztikus, amennyiben háromszor 33 képet nézhetünk meg a falakon. (Pontosabban lényegesen többet, de erről szintén később.) Az Isteni színjátéknak megfelelően: a Pokol, a Purgatórium, illetve egy mindent megelőző Prológ fejezetek alá sorolva.
– Befejezésként pedig ott a Paradicsom, amit én Boldogok mezejére változtattam, mert a mennyet nagyra tártam, beengedve a kereszténység előtt élteket. 

Ez tehát nem olyan sorozat, amelyik egy az egyben illusztrálja Dante remekművét, azt én kiindulási pontnak vettem ahhoz, hogyan reflektál a jelenkor az Isteni színjáték gondolataira 

– magyarázta Sárkány Győző, aki kifejtette: azt kutatta, miként látjuk ma a világot, s tudjuk megfogni a szépséget, a drámaiságot.
– A szépséggel igyekeztem felelni a drámára, a jelenkorra, amelyik utolérte Dantét, az Isteni színjátékot – állapította meg a művész.
Mert, kedves olvasóm, kár lenne tagadni, akár magunk előtt is, hogy a költő Infernója, bizony, valósággá vált.
Lényeges, melyik alkotásnál kezdjük, s melyiknél végezzük a látogatást. Erre figyelmeztetett az alkotó:

– Nem mindegy a sorrend, sem pedig az, hogy melyik kép mellé melyik másik került. Mindegyik munkának címet adtam, amelyek reflektálnak a jelenkorra.

A Sárkány Győző által említett szépség forrása nem más, mint a szentendrei Bükkös-patak víztükre. Itt készültek, a cikkem elején, nonfiguratívnak mondott felvételek. Lévén a képek a mozgó víztükör által visszavert, torzított látványtöredékeket, részleteket mutatnak.

– Talán mondhatjuk, hogy mikrorealista fotók – vélekedett alkotójuk. – Számomra a folyó vált univerzummá. Miközben mikroképek, ugyanakkor mintha a világegyetem kialakulását látnánk. Ma készültek a felvételek, mégis megjelenik bennük a teremtés, amely ilyen értelemben végtelen, vagyis az idő értelmét veszíti. Ha valaki millió évekkel ezelőtt fotózta volna a világegyetemet, éppen ilyen képek jönnek ki. Nem más ez, mint isteni utazás, amelynek lenyomatai szinte tapinthatók.
A képzőművész kiállításain megszokhattuk, hogy hagyományos grafikai eszközökkel alkot, miként jelen tárlat kurátora, a Gaál Imre Galéria igazgatója, D. Udvary Ildikó művészettörténész fogalmazta meg az Új Művészet hasábjain: „műveinek többségét a grafika legfontosabb eszközeivel – ceruzával, tussal, grafittal – készítette, alkotásai között akvarell, festmény, szerigrafika, művészkönyv és objekt is található”. 

A művész most a jelenkor digitális technikájához fordult, amennyiben képeit mobiltelefonnal készítette. 

Ahogy fogalmazott – szabadkozva, nem kívánva magát a zseniális művészhez hasonlítani –, Leonardo ma biztosan használná a rendelkezésére álló legújabb technikákat.
Sárkány Győző számára a fényképezés túlmutat a valóság pillanatának megörökítésénél. Hadd idézzem e helyütt ismét a kurátort: „Számára a fotó által megragadott kép éppen olyan, mint egy ceruzarajz, az alkotó ember egyediségének lenyomata.”

– Kis túlzással azt mondhatom, másodlagos, hogy milyen eszközt használok. A lényeg a mondanivaló. Minden képet előre beleláttam a folyóba, amelyeket azután meg is tudtam jeleníteni 

– árulta el az alkotó, figyelmeztetve: meggyőzőnek és profinak kell lennie a falra került alkotásoknak, másként nem érnek semmit.
Nos, engem meggyőztek.
A természeti képeket színházimaszk-fotográfiák egészítik ki (ezekkel kerül a kiállított lapok száma száz fölé), amelyek a galéria különtermébe kerültek, ám a tárlattal azonos című, impozáns, D. Udvary Ildikó szerkesztette albumban minden egyes képhez tartozik egy maszk.
Sárkány Győző életművében nem ismeretlen a maszkhasználat, elég a 2006-os Belső maszk című sorozatát említeni.

– Többször jártam a nagyvilágban, így alkalmam adódott, hogy az adott népekre jellemző maszkokat összehasonlítsam. 

Sőt, amikor Afrikában találkoztam velük, csodálkozva állapítottam meg, hogy mielőtt egyáltalán láttam volna egyet is, már ilyeneket rajzoltam magamtól. Próbáltam visszamenni a múltba, elképzelni, miként alkothatott akkoriban valaki egy törzsben – elevenítette fel viszonyát a maszkokhoz a grafikusművész, aki tízszer akkora mennyiségből válogatta össze a Végtelen színjátékot, s aki elárulta: végtelen folyamat, egyfajta vizuális kísérlet ez számára.
A kiállítás április 16-ig várja látogatóit a Gaál Imre Galériában.

Borítókép: Sárkány Győző (Fotó: Teknős Miklós)