A migráció kérdésére rátérve Orbán Viktor háláját fejezte ki a török elnöknek, hiszen ha „Törökország nem védené Európát és annak déli szélét, akkor Európa ma már élhetetlen lenne”.
Minden évben több százezer illegális migránst tartóztat fel és több mint 3 millió migráns él itt Törökországban. Elnök úr, Magyarország nevében tisztelettel megköszönjük önnek, hogy segítséget nyújt nekünk, hogy ez a modern civilizációs fejlemény ez ne söpörjön el bennünket. Magyarország mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Törökországnak ezt az erőfeszítését Brüsszelben, az Európai Unióban is elismerjék.
– emelte ki Orbán.
A miniszterelnök egyúttal üdvözölte, hogy Törökország és Magyarország együtt áll a béke pártján.
Elmondta, hogy energetikai kérdésekről is tárgyalt a török elnökkel. Ennek kapcsán Orbán Viktor közölte, hogy Washingtonban megállapodás született a szankciók alóli mentességről, Moszkvában a kőolaj és földgáz szállítások folytatásáról, Isztambulban pedig arról, hogy Törökország biztosítja az útvonalat ezekhez a szállításokhoz.
Ennek okán Orbán Viktor ismét háláját fejezte ki a török elnöknek.
Borítókép: A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a kormány és a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal közötti, jövő évi bérmegállapodás aláírásán a Karmelita kolostorban 2025. december 4-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!