Az utolsó előtti elődöntőjéhez érkezett a Csináljuk a fesztivált!, a Duna TV grandiózus, zenei időutazást kínáló show-műsora. A repertoáron ezúttal a kilencvenes évek hazai könnyűzenei palettája szerepelt, amely változatosságával ismét nagy sikert aratott. Egynyári bulihimnuszok, fülledt popdalok, rap- és rockslágerek egyaránt helyet kaptak a tíz produkció között, amelyek közül azonban ismét csak öt juthatott tovább a középdöntőbe a zsűri – a Korda házaspár, Boros Csaba, Feke Pál, Balázs Andi és Nagy Bogi –, valamint a közönség szavazatainak összesítése alapján. A műsorvezetők, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre tinédzser- és fiatalkoruk legszebb pillanatait idézték fel a dalokkal, nemkülönben az előadók, akiknek nem volt sok dolguk a szövegtanulással, hiszen annak idején a csapból is folytak előadott slágereik.
Dübörögtek a 90-es évek slágerei a Csináljuk a fesztivált! adásában
Az ötödik elődöntőben újabb tíz sztárelőadó tolmácsolásában hallhatták a Duna TV nézői a 90-es évek legnagyobb magyar slágereit. A műfaji sokszínűség jegyében popénekesek, lány- és fiúbandák, rockzenekarok és hip-hop csapatok kultikus dalai is felcsendültek szombat este.

Bár a taps mindenkinek járt, a pontozás ezúttal is kiélezett volt, a zsűri szavazatait pedig most is felülbírálta a stúdió nézőközönsége. A végleges sorrendben ötödikként az Ott várok rád című Hip Hop Boyz-dal juthatott tovább, melyet Anda Laci, Kurucz Sanyi és Andelic Jonathan adtak elő. A negyedik helyen végzett Presser Gábor slágere, a Rozsdás szög, amelyet Roy vitt a színpadra. A dobogó harmadik fokára a Mennyország Tourist című Tankcsapda-szerzeménnyel Tanka Balázs állhatott, míg a másodikra a Republictól a Szállj el, kismadárt énekelve Csepregi Éva léphetett fel. Az ötödik elődöntő egyértelmű nyertese mind a közönség, mind a zsűri szavazata alapján a Hófehér Jaguár lett, ami Heinz Gábor, Biga előadásában hangzott el.
A következő adásban, április 23-án, szombat este már a 2000-s éveké lesz a főszerep, amikor újabb tíz, korábban soha nem látott produkció debütál a Duna TV képernyőjén.
A Csináljuk a fesztivált! utolsó elődöntőjében továbbra is évtizedes bontásban, sztárelőadók tolmácsolásában, változatlan hangszerelésben, de korszerű hangzásban és fergeteges színpadképpel mutatkoznak be újra az elmúlt száz év korszakos dalai, hogy megtalálhassuk az évszázad slágerét!

Az időutazást ezúttal is az aktuális évtizednek megfelelő játékfilmmel folytathatják a Dunán.
A Csináljuk a fesztivált! korábbi adásai, valamint extra tartalmak elérhetők a műsor Médiaklikk-oldalán, valamint a Duna TV és a műsor közösségi oldalán.
Borítókép: Csepregi Éva a Szállj el, kismadárt énekelte (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
További Kultúra híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az öt legjobb Gerard Butler-film – Az operaház fantomja + videó
Romantika, dráma és örök dallamok – egy klasszikus újragondolva.

Angol mozdonyoktól a japán szupervonatokig
Új, a vasúti közlekedés világtörténetét bemutató kiállítás nyílik a Vasúttörténeti Parkban.

Emberi és állati anatómia hihetetlen alkotásokon
Megnyílt Szunyoghy András Anatómia című kiállítása a Műcsarnokban.

Hatalmas összegért kelt el Jane Birkin eredeti Hermes táskája + videó
A párizsi Sotheby’s bocsátotta árverésre az ikonikus divatrelikviát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az öt legjobb Gerard Butler-film – Az operaház fantomja + videó
Romantika, dráma és örök dallamok – egy klasszikus újragondolva.

Angol mozdonyoktól a japán szupervonatokig
Új, a vasúti közlekedés világtörténetét bemutató kiállítás nyílik a Vasúttörténeti Parkban.

Emberi és állati anatómia hihetetlen alkotásokon
Megnyílt Szunyoghy András Anatómia című kiállítása a Műcsarnokban.

Hatalmas összegért kelt el Jane Birkin eredeti Hermes táskája + videó
A párizsi Sotheby’s bocsátotta árverésre az ikonikus divatrelikviát.