időjárás 3°C Aranka 2023. február 8.
logo

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a táncház napját

Magyar Nemzet
2022.04.16. 15:11 2022.04.18. 21:58
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a táncház napját

Jeles rendezvény minden évben a Hagyományok Háza által szervezett táncház napja: a néptáncról, népzenéről szól, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, határok nélkül. Idén már tizenegyedik alkalommal tesznek meg mindent azért, hogy a néptánc és a népzene összetartó erejének üzenetét mindenkihez eljuttassák.

Idén, május 7-ére hiszen ötvenéves a táncházmozgalom egy fergeteges kalotaszegi táncházat terveznek. Ennek jegyében egy impozáns közös ünneplésre hívnak minden érdeklődőt: szeretnék megmutatni ország-világnak a népzene, a néptánc közösségformáló hatását. E gondolatok jegyében fogalmazták meg felhívásukat a szervezők:

Arra kérünk Titeket, hogy a honlapról letölthető kalotaszegi muzsikára – amelyen Mihó Attila és zenekara ezúttal csak Nektek húzza a talpalávalót, Kacsó Hanga Borbála pedig csakis Nektek énekel – táncoljatok nekünk néhány percig kalotaszegi csárdást és szaporát, készítsetek róla videófelvételt, és küldjétek el nekünk. Mi pedig, a reményeink szerint a beérkező több száz táncos felvételből elkészítjük a Világraszóló kalotaszegi táncház filmet!

Jelentkezési határidő: 2022. április 25., éjfél, további információk ITT

2021-ben világraszóló széki táncházzal ünnepelték a táncház napját, tekintsék meg az erről készült felvételt:


Borítókép: Illusztráció  (Fotó: Hagyományok Háza) 

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.