Erdélyi magyarok találkozója a Reménység Szigetén

Az Erdélyi Gyülekezet Budapesten, a Reménység Szigetén, május 1-jén ismét megrendezi az Erdélyi magyarok találkozóját. Az utóbbi két évtizedben hagyománnyá vált kulturális fesztivál a járványügyi korlátozások miatt két alkalommal is elmaradt. A rendezvény fő témája ezúttal a Wesselényi család és Erdély kapcsolata lesz.

Magyar Nemzet
2022. 04. 28. 10:12
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Erdélyi magyarok találkozójának témakörei elsősorban a magyar megújulásról szólnak, górcső alá véve a Wesselényi család haza- és nemzetértelmezését, valamint az „árvízi hajós” legfontosabb reformintézkedéseit. A nagyszabású esemény délelőtt 10 órától kezdődik, úrvacsorás istentisztelettel. Igét hirdet majd Fazekas István intézetvezető lelkész, aki elmondta, hogy a közösség, a közös imádkozás, az egymás felé tanúsított jóindulat, a találkozás öröme szükséges ahhoz, hogy magyarságunkban is felismerhessük Krisztus jótéteményeit.  

Az istentisztelet után Kis Boáz nyugalmazott református lelkész, a Magyar Népfőiskolai Collegium ügyvezető elnöke nyitja meg Pécsi L. Dániel Erdélyi címerek című kiállítását. Ebéd után a szabadtéri nagyszínpadon a két Wesselényiről, valamint gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós barátságáról hangzik el több előadás is, majd a Széchenyi család Magyarországon élő tagjaival ismerkedhetnek meg a találkozó résztvevői. Ezt követően Koncz Gábor Kossuth-díjas színművésszel kezdődik el egy kötetlen beszélgetés a hazafiság és a hősiesség logikájáról. Délután 5 órától lesz a református templomban Varga Áron Liszt Ferenc imádságai című orgonakoncertje, 6 órától pedig Forró László református lelkész, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője és Illéssy Mátyás római katolikus plébános tart ökumenikus áhítatot a nemrégiben felállított főtéri keresztfánál.  

Fotó: Handó Gergely

A találkozón közreműködnek még a gyülekezethez tartozó népzenészek, továbbá Szabó István lantművész és Szabó András szavalóművész is. A közös énektanulás és vetélkedők mellett a gyermekeknek külön játékprogramok is lesznek. 

Az Erdélyi Gyülekezet tagjai a rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.  

Borítókép: Egy korábbi találkozó (Fotó: Handó Gergely)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.