A Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa Balatorium programja kísérletező közösségi események sorozata, amelyben kreatív szakemberek és tudósok közösen, az ökológiai művészet eszközeivel indítanak párbeszédet a Balaton – mint tó és mint táj – legfontosabb ökológiai kihívásairól.
A VEB2023 EKF-nek kulturális programsorozatként nem célja igazságot tenni szakmai vitákban, viszont a művészet és a kultúra eszközeinek lehetőségeivel támogatja, hogy láthatóvá váljanak a tó jövője érdekében fontos témák és párbeszéd induljon e kérdések mentén.
A koncepció készítésének folyamatában részt vett többek közt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a Pannon Egyetem Limnológiai Kutatócsoportja, valamint meghatározó partnerként a PAD alapítvány is. Mára szinte az összes komplex kulturális program kikerülhetetlen témája a fenntarthatóság és az ökológiai kérdések vizsgálata, ezért a Veszprém–Balaton 2023 EKF program ezt a téma súlyához méltóan, kellő mélységben és szakmaisággal kívánja megjeleníteni.
A Balatorium rendhagyó sajtótájékoztatója a tihanyi kikötőből induló hajón egy szakmai párbeszéddel indult, ahol a program résztvevői saját tudományos vagy művészeti szempontjaik szerint világítottak rá a tavat érő hatásokra és a megoldandó problémákra.

Néhány fontos idézet a hajón megkezdett párbeszédből:
Can Togay János (művészeti főtanácsadó, Veszprém–Balaton 2023 Zrt.)
A Balatorium a Veszprém–Balaton Európa kulturális fővárosa 2023 és számos további intézmény összefogásában kezdeményezett, hosszabb távon is fenntartható, dinamikusan fejlődő platform kidolgozása, amelynek célja, hogy a tudomány, a művészet és az edukáció együttműködésében segítse elő a Balatonnal mint összetett ökológiai rendszerrel való ismeretek terjesztését és e sérülékeny, mindannyiunk által nagy becsben tartott nemzeti természeti kincs megőrzését, ápolását, a Balatonnal kapcsolatos össztársadalmi ethosz erősítését. A Balatorium a párbeszéd, az együttműködés, a szükséges kompromisszumok társadalmi-ökológiai-kulturális laboratóriuma, a Balaton hangja.