mert fontosabb ügy ez annál, mint hogy napi politikai szintre süllyesszük. Philip vállalja a politikai hovatartozását, de hogy mennyire ismeri Petőfit és ezt a kort, mennyire tisztában van a történelmi hátterével – egészen odáig, hogy kinek milyen fejű sétapálcája volt –, az lenyűgöző. Bármit kérdezel tőle, utcára megmondja, hogy ki mikor és hol járt.
Az alkotógárdával kapcsolatban pedig kiemelte, hogy a színészcsapat mentes bármiféle politikai elfogultságtól.
Sokfelől jöttünk, nagyon sokféle mesterrel a hátunk mögött, számos konfliktust magunkra vehetnénk, és mégis – ez a legszebb az egészben – mindenféle feszültség nélkül tudunk együtt dolgozni, sőt kifejezetten baráti a légkör. Nyilván nem gondoljuk ugyanazt a magyar színházról meg a magyar társadalomról – de ettől még miért ne lehetnénk barátok, miért ne csinálhatnánk jó filmet?
Berettyán Nándor a Puskás – a musical című produkcióban Grosics Gyulát alakítja. Ennek a darabnak a producere Szabó László, a Nemzeti Színház kommunikációs tanácsadója. A kérdésre, hogy ez így már nem jelent-e egyfajta skatulyát, a színművész elmondta, hogy
Volt, hogy elküldtek filmes castingról, mert a Nemzeti Színházból vagyok. Megkérdezték, hogy képzelem, hogy a Nemzetiből odamegyek. Szóval ez különösebben nem érdekel.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!