„Ez a mi közös históriánk” – Berettyán Nándor könyvbemutatója a Nemzeti Színházban

Regényt írt a Nemzeti Színház fiatal színművésze, Berettyán Nándor. A JHVH – A név című kötetet a Szent István Társulat jelentette meg, a korai kereszténység idejébe kalauzoló különleges munkát a teátrumban tartott könyvbemutatón ismerhették meg az érdeklődők.

Magyar Nemzet
Forrás: Nemzeti Színház2022. 02. 17. 15:40
20220214 Budapest Berettyán Nándor JHVH A név című könyvbemutató Fotó: Katona Vanda Fotó: Katona_Vanda
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Fotó: Katona Vanda

Az Isten misztikumának őszinte elfogadására tanít ez a könyv – mondta. Még a kereszténységben is van egy erős határvonal a nyugati és a keleti kereszténység között, míg az előbbi racionálissá vált, a keleti rítusú egyház megőrizte a misztériumot. Az Isten titka magával hozza a tiszteletet is, a tiszteletből szeretet fakad és az igazi szeretetből születik meg a hit – emelte ki Makláry Ákos. Ahogy a könyvben Eliézer, a jámbor öreg is mondja, a világban minden Istentől való, kivéve az istenfélelmet, csak az a miénk. Csak a hit a miénk, csak ez az egyetlen értelmes válasz az Isten kegyelmére és szeretetére – tette hozzá Makláry Ákos, aki szerint a hitünk misztériumjellegű, nem pedig racionális tudás, és ebben erősíti meg olvasóját Berettyán Nándor könyve is.

A misztikához való vonzódása vezette a kötet szerzőjét is arra, hogy megírja ezt a történetet, ami arról a zsidó emberről szól, aki még emlékszik az Isten nevére.

Berettyán Nándor a kötet keletkezéséről először azt mesélte, hogy bár színészként hozzá van szokva a reflektorfényhez, de az eleinte meg sem fordult a fejében, hogy kiadja a kötetet, amit jó pár évvel ezelőtt írt meg. A kéziratot végül többek biztatására 2020-ban küldte el a Szent István Társulathoz, de a koronavírus-járvány okozta papírhiány miatt a nyomtatását csak később lehetett megvalósítani. A szerző arról is beszélt, hogy szeretett volna egy olyan történetet elmesélni, amely mindannyiunk számára közös élménynek mondható Európában, akár akarjuk, akár nem, ez a mi alapunk, a mi közös történetünk, kikerülhetetlenül és megmásíthatatlanul. Szerinte mindig a közös históriáink jelentik az összekovácsoló erőt, akár egy családról, vagy egy baráti társaságról beszélünk, akár a nagyobb közösségeinkről, a népekről, nemzetekről. A mi nyugati világunk alapját a zsidó-keresztény kultúra közös története teremti meg, nincs más lehetőség, hiszen csak ez az egy közös históriánk létezik – hangsúlyozta Berettyán Nándor.

A könyvbemutatón több részlet is elhangzott a regényből, Berettyán Sándor, Schnell Ádám színművészek, valamint a színművész-szerző tolmácsolásában.

Borítókép: Berettyán Nándor a könyvbemutatón (Fotó: Katona Vanda)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.